13 °C Budapest

250-nél a forint, 1.23 felett a dollár

Pénzcentrum
2004. július 5. 10:18

A forint reggel a múlt pénteki záróértéke közelében kezdte a napot az euróval szemben, majd a kurzus a 250-es szint felé mozdult. Az állampapírok másodpiacán vegyes irányú, szerény hozamelmozdulás mutatkozik a kereskedés eddigi szakaszában. A dollár/euró kurzus a múlt pénteki jelentős dollárgyengülést követően az 1.23-as szint fölé került, míg a jen kisebb gyengülést mutatva a 109-es szint alatt tartózkodik a dollárral szemben.




eurhufcomp
eurhufcomp
A forint reggel a múlt pénteki záróértéke közelében (250.70-250.90) nyitott az euróval szemben, majd a kurzus a 250-es lélektanilag (is) fontos szint irányában mozdult, a legutóbbi kötések jellemzően a 249.90-250.40 Ft/euró közötti sávban születtek, mely az intervenciós sáv erősebb oldalán mintegy -10.4%-os eltérést jelent.

A Monetáris Tanács ma tartja soron következő ülését, melyen a piac többsége szerint nem nyúlt az irányadó 11.5%-os kamathoz. Az MT feltehetően az inflációs, illetve a költségvetési folyamatokban mutatkozó kockázatokat nagyobb súllyal veszi tekintetbe, mint az elmúlt napokban tapasztalt relatív erősebb forintárfolyamot.

Az állampapírok másodpiacán szerény (3-5 bp-os) vegyes irányú hozamelmozdulás mutatkozik. Az ÁKK ma a 6 hetes futamidejű diszkont-kincstárjegyek aukcióját tartja, az értékesítésre felkínált mennyiség 25 milliárd forint.



eurusdcomp
eurusdcomp
A dollár a múlt pénteki vártnál jóval kisebb új munkahelybővülésről szóló adat hatására rövid időn belül az 1.23-as dollár/euró szintre jutott, a hétvégén zöldhasú egészen az 1.2340-es szintig gyengült. A legutóbbi kötések jellemzően az 1.23-1.2320 USD/EUR sávban születtek. Ma az Egyesült Államokban munkaszüneti nap van, így a kurzusra amerikai makroadatok hiányában egyéb tényezők gyakorolhatnak hatást.

A befektetők a múlt pénteki foglalkoztatottsági adatok láttán feltehetően elbizonytalanodtak az Egyesült Államok gazdasági növekedési ütemének fenntarthatóságát illetően. Mint ismeretes, a FED a múlt szerdai kamatemelés kapcsán hangsúlyozta, hogy a szigorítás a jövőben is várhatóan csak fokozatos lesz, és a kamatemelés indoklásában többek között a gazdasági növekedés ütemére is hivatkozott. A befektetők ebből azt a következtetést szűrhették le, hogy a gazdasági növekedés várttól kissé elmaradó üteme tovább csökkentheti a FED kamatemelési szándékait.

usdjpycomp
usdjpycomp
A jen az elmúlt órákban mutatott kisebb gyengülést követően a ma reggeli órákra a 108.50-es szint közelébe jutott a dollárral szemben. A legutóbbi kötések jellemzően a 108.60-108.80 JPY/USD sávban születtek. Devizapiaci szakértők szerint a dollár gyengélkedése a vezető devizákkal szemben - különösen ha a jen újabb erőre kapna a zöldhasúval szemben - várhatóan újabb beavatkozásokra kényszerítené a japán nemzeti bankot a jen túlzott felértékelődésének megakadályozása szándékával. Technikai szempontból a jen erősödésének útjában a 107.80-as, azt követően a 107.35-ös szintek mutatkoznak ellenállási pontoknak.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.04.30 12:04
Kétségtelen tény, hogy az elektronikus eszközök rengeteget könnyítenek életünkön, és legtöbbünk szám...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33