10 °C Budapest

Csak a pénzpiaci alapok iránt van érdeklődés

Pénzcentrum
2004. június 9. 14:00

A Bamosz tagok által kezelt vagyon nagyságát illetően a minden téren dinamikus növekedést produkáló április után meglehetősen vegyes képet mutató május következett - állapítja meg a Bamosz májusi jelentése. Az elmúlt hónapban folytatódott a pénzpiaci alapok dinamikus növekedése (3.7%-kal nőtt egy hónap alatt az összvagyonuk), a befektetők bizalma láthatóan kezd helyreállni e legkevésbé kockázatos alaptípus iránt.

Volumenében csekélyebb mértékű, azonban arányát tekintve jelentős vagyonnövekedés (több, mint 15%) történt a vegyes alapoknál, mely elsősorban új, garantált alapok indulásának köszönhető. Az ingatlanalapok is folytatták szinte már szokásos, kiegyensúlyozott növekedésüket, vagyonuk egy hónap alatt 1.1%-kal nőtt (jórészt a portfólió felértékelődésének következtében).

Minimálisan ugyan, de csökkent a kötvényalapok vagyona, melyet elsősorban az árfolyamok csekély mértékű visszaesése okozott. Hasonló okokra vezethető vissza a részvényalapok összvagyonának 0.8%-os csökkenése is. Mindezek eredményeként az alapok vagyona összességében 1.3%-kal nőtt május folyamán.

Az alapokkal szemben a májusi számok alapján jelentős 3.1%-os vagyoncsökkenés következett be a Bamosz tagok által kezelt pénztári portfoliók esetében. Ennek oka nem vagyonvesztés volt, hanem az, hogy egyes pénztári vagyonkezelési mandátumok nem Bamosz tag intézményhez kerültek át.

Dinamikusan 2.3%-kal nőtt a Bamosz tagok által kezelt egyéb portfoliók vagyona, mely egyre inkább megközelíti az 500 milliárd Ft-os nagyságot.

HR BLOGGER
perfekt  |  2025.05.06 12:39
A vizuális kommunikáció 2025-ben már nem csak "szép dizájn" kérdése – sokkal inkább a figyelem megra...
hrdoktor  |  2025.04.30 12:04
Kétségtelen tény, hogy az elektronikus eszközök rengeteget könnyítenek életünkön, és legtöbbünk szám...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 20:09