Eltalálták az elemzők. Az FHB ma publikált eredményre pontosan megfelel a portfolio.hu által számított elemzői konszenzus értékének. A jelzálogbank 1,517 millió forintos adózás után eredményről (MSZSZ) számolt be, amely amellett, hogy több mint háromszorosa a bázisidőszaki értéknek, magasabb az éves terv időarányos részénél. Jó kis bank ez az FHB... Az IFRS szerinti eredmény 1,492 millió forint
lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elemzők többsége az IFRS eredményre ad becslést.
A bank mérlegfőösszege 337 milliárd forintra nőtt, amely több mint kétszerese a bázisidőszaki értéknek. A 2003-as gyorsjelentés szerint 2003. év végén a bank mérlegfőösszege 310 milliárd forint volt. A bank ROAA-ja (átlagos eszközarányos megtérülés) 1.9%-ra emelkedett, miközben a ROAE 45.9% lett. A ROAE értéke kiemelkedő saját tőkére vetített eredményességre utal.
A 1.5 milliárd forintos adózás utáni negyedéves eredmény nagyon jó értéknek számít, jelzi, hogy a tavalyi 4 milliárd forintos eredmény 40%-os növelésére vonatkozó tervek könnyen teljesíthetők, sőt túlteljesíthetők.
A bank szerint az intenzív 2003-as utolsó negyedévnek köszönhetően 2004 első hónapjainak hitelfolyósítási adatai nem tükröznek visszaesést. A saját hitelezési tevékenység 2004.első negyedévében a folyósítások szempontjából nem mutatott jelentős különbséget az előző év hasonló időszaki teljesítményéhez képest, figyelembe véve azt is,hogy szezonálisan az év első negyedéve -elsősorban a hitelkérelmek befogadásának szempontjából - a legkevésbé dinamikus lakáshitelezési időszak. Az FHB a refinanszírozási üzletágban jelenleg kilenc üzleti partnerrel rendelkezik (a Postabankot és a Konzumbankot is figyelembe véve).2004 első három hónapjában összesen 25.476 millió forint összegű hitel refinanszírozására került sor, amely mintegy 14%-kal kevesebb a tavalyi első negyedév folyósításától. A bank szerint a Partnerek a kedvezőbb kamatkondíciók elérése érdekében refinanszírozási igényük egy részét a második negyedévre halasztották. Mi határozott veszélyt látunk az idei évben a devizahitelek előretörése miatt.
A Bank 2004. március 31-ig az előző negyedévihez hasonló nagyságrendű, csaknem 3 milliárd forintos nettó kamatbevételt realizált. Ez 9,440 millió Ft-os kamatbevétel és 6,485 millió Ft-os kamatkiadás egyenlegeként al akult ki. A fizetendő kamatokat csaknem teljes egészében a jelzáloglevelek után fizetendő kamatráfordítás tette ki.
Az átlagos nettó kamatrés (NIM) 2004.március 31-én 3.7%volt, közel egy százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A csökkenés a saját hitelezés refinanszírozáshoz mért aránybeli visszaszorulásának (ez véleményünk szerint negatív trend), a refinanszírozott állomány jelentős növekedésének és a forrásköltség emelkedésének együttes hatásából ered.
Az első negyedévben a Bank díjbevételeinek összege 346 millió forintot ért el, a bázis-negyedévhez képest 17.6%-kal volt alacsonyabb. A díjbevételek több mint felét az értékbecslési. A díjkiadások összege a 2003.első negyedévi 208 millió Ft-ról ez év március végére 165 millió Ft-ra csökkent. A fentiek együttes hatásaként a díjbevételek-és kiadások egyenlege a bázisévhez képest 14.7%-kal csökkent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A problémamentes követelések aránya az összállományon belül 2003 I. negyedévének végén 98.1%-ot,2003 decemberében és 2004.március 31-én egyaránt 99.1%-t tett ki . A problémás minősítésű hitelek után képzendő értékvesztés és céltartalék összege egy év alatt több mint 100 millió Ft-tal csökkent, az év első negyedében mutatkozó 30 millió forintos emelkedés a hitelállomány egészéhez, illetve annak növekedéséhez képest nem számottevő. A problémamentes követelések 99.1%-os aránya igen jónak számít, s alapvetően a tevékenység jellegéből fakad.
A működési költségek soron nem találkozhatunk túl nagy szigorúsággal. Amely azonban nem nagy gond. A bank elnövi a költségeket, hatékonysága jelentősen javult.
A Bank által kibocsátott jelzáloglevelek március 31-i állománya 308,113 millió Ft volt, ami a 2003.december 31-i állományhoz képest mintegy 11%-os növekedést jelent. Az állományváltozást kizárólag a negyedév során történt új jelzáloglevél-kibocsátások teszik ki. A 2004-es év első három hónapjában a Bank által forgalomba hozott jelzáloglevelek össznévértéke elérte a 30,206 millió Ft -ot,ez 77%-a a 2003 azonos időszakában forgalomba hozott 39 Mrd Ft-nyi,és 51%-a a 2003 negyedik negyedéves 59 Mrd Ft-nyi kibocsátásnak.
Összességében az FHB azt hozta, amit az elemzők vártak tőle. A bank működése, tevékenysége jól modellezhető. Az FHB biztos beégetett cash-flowval rendelkezik, így az lett volna nagy meglepetés, ha szignifikánsan eltér a konszenzustól az az eredmény. A papír árazása most már kiforrott, a korábbi hektikus mozgások csökkentek. A papír most nagyságrendileg azonos P/BV-n forog mind az OTP (magasabb ROE mellett), míg P/E-ben 20%-hoz köözelítő diszkontot élvez. A gyorsjelentés árfolyamhatása véleményünk szerint ceteris paribus plusznullás, azonban árfolyamát sokkal inkább meghatározzák most a regionális tőkemozgások.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


