20 °C Budapest

Jelentősen csökkenek a nagykereskedelmi díjak a távközlési piacon - a Matáv a vesztesek között

Pénzcentrum
2004. április 21. 15:31

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) a mai napon közzétette honlapján a vezetékes szolgáltatók referencia összekapcsolási ajánlataival kapcsolatos határozat-tervezeteit, amellyel jelentősen mérsékelné a távközlési szolgáltatók által egymással szemben alkalmazott nagykereskedelmi díjakat. Az új elektronikus hírközlési törvényben (eht) előírt egyeztetési folyamat eredményeként a nagykereskedelmi díjak várhatóan már június elejétől csökkennek, ami a Tanács várakozásai szerint a kiskereskedelmi telefon- és internettarifák mérséklődéséhez vezet.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa által ma közzétett határozat-tervezetekben szereplő összekapcsolási díjak számottevően alacsonyabbak a jelenleg érvényben levőknél és kisebb mértékűek, mint amit az úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező vezetékes szolgáltatók januárban jóváhagyásra benyújtott referencia összekapcsolási ajánlatai (RIO-k) tartalmaznak. A RIO-k a szolgáltatók közötti elszámolásban alkalmazott beszédcélú, Internet és kiegészítő szolgáltatások (helymegosztás, közvetítő-választás, műszaki vizsgálatok, stb.) díjait tartalmazzák. A szabályozás új eleme, hogy 2004-től az Internet hozzáférés díját is költségalapon (perc- és átalánydíjas formában) kell a vezetékes szolgáltatóknak meghatározniuk a közvetítő-, illetve Internet szolgáltatók felé.

Az 5 hazai jelentős piaci erővel rendelkező vezetékes szolgáltató (Matáv, Emitel, Invitel, Hungarotel, Monortel) január 15-én nyújtotta be referencia összekapcsolási ajánlatát. A RIO-kat a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa műszaki, közgazdasági és jogi szempontok figyelembe vételével elemezte. A január 1-től hatályos törvényi szabályozás új eleme, hogy a RIO-kal kapcsolatos határozatok tervezeteit az NHHT nyilvánosságra hozza annak érdekében, hogy mindazok, akiknek jogát vagy jogos érdekét a határozat érintheti, a tervezett határozattal kapcsolatosan észrevételt tehessenek.


Az NHH az eht előírásainak megfelelően a mai napon az ajánlatokkal kapcsolatos határozat-tervezeteit közzétette honlapján (www.nhh.hu). Az érintettek május 11-ig tehetnek észrevételt a határozat-tervezetekkel kapcsolatban. Ezt követően az NHHT az észrevételeket feldolgozza, és a határozat-tervezeteket véglegesíti. A végleges határozatokkal megállapított díjakat a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóknak várhatóan június 1-től kell alkalmazniuk.

Mivel a határozat-tervezetek a díjak csökkentését irányozzák elő, az NHHT arra számít, hogy döntéseivel hozzájárul a magyarországi vezetékes távközlési, illetve Internet-piaci verseny élénküléséhez. Bár a RIO-k közvetlenül csak a szolgáltatók egymás között alkalmazott nagykereskedelmi díjait határozzák meg, az NHHT azt reméli, hogy a nagykereskedelmi díjak várható mérséklődése a kiskereskedelmi távközlési és Internettarifák csökkenését is maga után vonja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az új javasolt forgalmi tarifák (Matávnál)
Helyi Hívás-kezdeményezés csúcsidőben: 2,42 Ft/perc csúcsidőn kívül: 1,27 Ft/perc
Regionális Hívás-kezdeményezés csúcsidőben 3,48 Ft/perc csúcsidőn kívül 1,82 Ft/perc
Országos Hívás-kezdeményezés csúcsidőben 4,87 Ft/perc csúcsidőn kívül 2,56 Ft/perc
Helyi Hívásvégződtetés csúcsidőben 2,07 Ft/perc csúcsidőn kívül 1,09 Ft/perc
Regionális Hívásvégződtetés csúcsidőben 3,09 Ft/perc csúcsidőn kívül 1,63 Ft/perc
Országos Hívásvégződtetés csúcsidőben4,42 Ft/perc csúcsidőn kívül 2,32 Ft/perc

Az új javasolt összekapcsolási díjak 30-50%-os csökkenést jelentenek.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.06.18 16:38
Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak...
vezetoi-coaching  |  2025.06.18 10:19
Ne siesd el a választ… felnőtt fejjel én elsiettem, talán (biztos?) rosszul értelmeztem Buddha 4 nem...
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?