Regionális terjeszkedésének következő jelentős állomásáról számolt be a SkyEurope: a menedzsment a varsói bázis megnyitása mellett már előrehaladott tárgyalások folytat további lengyel repülőterekkel.
A bécs-pozsonyi és a budapesti központ után immár a lengyel utazóközönség is igénybe veheti a diszkontlégitársaság szolgáltatásait: május 2-án indulnak az első járatok Varsóból Bécs-Pozsony, illetve Budapest felé, június 14-én pedig újabb napi járatok London, Párizs és Amszterdam irányába.
A társaság 20 millió dollaros beruházást tervez a lengyel működés megkezdéséhez, a cél már idén 200,000 lengyel utas szállítása.
"Lengyelország a legnagyobb az Európai Unióba most belépő államok közül, viszont az alacsony árú légitársaságokkal való ellátottsága nem elegendő" - mondta Alain Skowronek, a SkyEurope Airlines elnöke.
"A SkyEurope idáig már több, mint 12,000 járatot indított Közép-Európából, illetve a régió felé. 2004-ben több, mint 1 millió utast szállítunk majd" - nyilatkozott a tervekről Christian Mandl, a SkyEurope Airlines vezérigazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


