Tovább emelte az OTP célárfolyamát a K&H Equities

Pénzcentrum
2004. február 16. 12:23

Pártl Zoltán, a K&H Equities elemzője továbbra is erőteljes mérlegfőösszeg és eredménynövekedést vár az OTP Banktól az elkövetkező időkben, és ezért tovább emelte a bantól várt eredmény előrejelzését. A K&H OTP célárfolyama több mint 10%-kal haladja meg az aktuális részvényárfolyamot, a pozitív fundamentális kilátások és célárfolyam emelés ellenére azonban az elemző továbbra is tartásra javasolja a legnagyobb magyar bank részvényét - elsősorban a bizonytalan makrogazdasági kilátások miatt.

Kamat fronton Pártl továbbra is attraktív kamatmarzzsal számol a jelzálog hitelállomány növekedésének köszönhetően. Az idei évben várható kamatmarzs szűkülés Pártl Zoltán szerint mindössze 5 százalékpontos lesz.

A 4. negyedévben megképzett céltartalék állomány nagyságát a K&H elemzője kevesellte, s várakozása szerint a céltartalékok aránya nőni fog az idei évben. Az OTP Spéder Zoltán által pénteken bejelentett 25%-os eredmény bővülési célja magasabb Pártl Zoltán korábbi várakozásánál, a menedzsment által bejelentett egyéb események (romániai akvizíció, osztalékpolitika változás) azonban megítélése szerint nem olyan jelentőségűek, melyek az árfolyamváltoztatást indokolttá tennék.

A 2004-2006 időszakra vonatkozóan a K&H elemzője 7-11% közötti mértékben emelte eredmény várakozását, melynek alapján 3,340 Ft-os célárfolyamot határozott meg az OTP részvényére.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.09 11:02
Testvére postjából... Az első, észak-amerikai, US (Chicago) gyökerű, ‘fiatal’ (69…), min. angolul,...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?