Kezdődik a devizahitelek forintosítása! Ezt tudjuk most

2014. november 4. 15:24

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítja a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához szükséges devizamennyiséget, ezért 9 milliárd euró összegben kiterjeszti szeptember 23-án meghirdetett devizaeladási programját - döntött az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén. Eközben elkészült (igaz, a Magyar Közlönyben még nem jelent meg) a jegybank első rendelete is a négyből, amely szabályozza a devizahitelesekkel történő elszámolást. Kedden a Fidesz frakciója is tárgyal a devizahitelekről: a fair bankrendszerről, vagyis többek között a hitelek jövőbeni kamatozásáról van szó.

Megjelent az elszámolást szabályozó első MNB-rendelet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa elfogadta a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek elszámolására vonatkozó törvény alapján az elszámolás alapmódszertanát szabályozó MNB rendeletet. Az ügyfelek túlfizetéseit tőke-előtörlesztésként kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek, melynek pontos modellezésére egy összetett számítási módszertan szükséges. A november elején hatályba lépő MNB rendelet mellett még további három rendelet elfogadása várható a hónap második felében - közölte a jegybank.

A mai napon elfogadott rendelet szerint a pénzügyi intézmények három módszert alkalmazhatnak a fogyasztókkal való elszámolás során, azzal a kikötéssel, hogy egy intézmény a rendelet hatálya alá tartozó hitelnél csak egy kiválasztott módszertant alkalmazhat. Fontos kiemelni, hogy bár három különböző módszertan közül választhatnak a pénzügyi intézmények, azok teljesen azonos eredményre vezetnek, így nem fordulhat elő, hogy a fogyasztókat bármilyen hátrány érje amiatt, hogy a velük elszámoló pénzügyi intézmény egy bizonyos módszertant választott. Mindhárom módszertan alapját a fogyasztói túlfizetés tőke-előtörlesztésként való elszámolása adja.

Mire számíthatunk ezek után?

  • Az elszámolással kapcsolatos MNB rendeletalkotási folyamat következő állomásaként november második felében adja ki a MNB következő rendeletét, amely a kedvezményekkel, illetve késedelemmel érintett szerződésekre vonatkozó elszámolást szabályozza.
  • Az ugyancsak november második felében megjelenő harmadik MNB rendelet a végelszámolás vagy felszámolás alatt álló pénzügyi intézmények elszámolási módszertanát, valamint az elszámolási fordulónapokat és a pénzügyi teljesítés határidejét fogja szabályozni.
  • Végül, de nem utolsó sorban szintén MNB rendelet szabályozza majd a fogyasztók tájékoztatását rögzítő előírásokat. Ezen kérdésekről szóló rendelet elfogadásáról az MNB tájékoztatni fogja a közvéleményt, ezzel egyidejűleg részletes ismertetést ad a fogyasztók teendőiről és a határidőkről.

Mivel a pénzügyi intézmények is csak ezt követően tudnak bővebb tájékoztatást adni a fogyasztók számára, az elszámolással összefüggésben a negyedik MNB rendelet megjelenéséig a fogyasztóknak nincs teendőjük.

Mit tesz az MNB a forintosítás segítése során?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9 milliárd eurót biztosít a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához - döntött az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén

az MTI közlése szerint. Az MNB keddi közleményében hangsúlyozza: a jegybanki program kiterjesztésének célja változatlanul az, hogy a lakossági devizahitelek kivezetése gyorsan, rendezetten, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése mellett és a forint árfolyamára gyakorolt érdemi hatás nélkül menjen végbe.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 9. 17:37
A skandináv ország 20 millió korona segítséget ajánlott fel a hazánkban is jelenlévő Free Europe-nak...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 9. 17:26
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalé...
ChikansPlanet  |  2025. május 9. 10:18
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű texti...
Holdblog  |  2025. május 9. 09:24
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?