Szeptembertől elkezdődik az újabb tanév. Azt is tudjuk, hogy a felsőoktatási intézményekbe felvettek több mint 36 százaléka maga fizeti majd tandíját a költségtérítéses szakokon. Nekik nyújt lehetőséget az új diákhitel rendszer, melynek keretében 2 százalékos hiteldíj mellett kaphatnak a tanulmányi költségük fedezésére elegendő hitelt. Ilyen alacsony hiteldíj mellett azoknak is érdemes igényelni, akiknek esetlegesen a havi 20-50 ezer forintos tandíj nem jelent túl nagy terhet.
Ezt a célt szolgálja az új kötött felhasználású képzési hitel, amelyet csak az adott képzés költségeire lehet fordítani. A kötött felhasználású hitelnél a felvehető hitel mértéke nem kötődik fix forintösszeghez, így a legalacsonyabb költségű képzési területektől egészen a magas költségű képzési területekig a fizetendő képzési költségekkel megegyező összegű képzési hitel folyósítható. E hitelt a jogosult hallgató igénylését követően - engedményezés útján - közvetlenül a felsőoktatási intézmények számlájára utalja át a Diákhitel Központ. A kötött felhasználású képzési hitel esetében a törlesztési kötelezettség a hallgatói jogviszony megszűnése napján fennálló hiteltartozás függvényében kerül meghatározásra. A hitelösszeghez tartozó törlesztési százalékok sávos mértékét a tanulmányi félév megkezdését megelőzően legalább hét nappal teszi közzé a Diákhitel Központ.
A szabad felhasználású hitelt az összes, új rendszer szerinti hallgató felveheti, ennek mértéke legfeljebb havi 50 ezer forint, éves szinten legfeljebb 500 ezer forint lehet.
A kötött felhasználású hitelhez az állam jelentős kamattámogatást ad, amely a mindenkori kamatszinttől függően változik, azért, hogy a hallgató által fizetett kamatrész 2 % maradjon. Így a hallgatók számára a Diákhitel fix 2%-os kamata egy kiszámítható, rendkívül kedvezményes hitelkonstrukciót jelent.
Megközelítőleg 40 ezer gólya lesz jogosult önköltséges és részösztöndíjas hallgatóként a fix, évi 2 százalékos kamatozású Diákhitelre. Amit ugyan egyből a tanulmányi intézetnek utal a Diákhitel Központ, de azoknak is érdemes igényelni, akik maguk is ki tudnák fizetni tandíjukat.
A jelenlegi betéti kamatok mellett, ha befektetjük a tandíjra szánt összeget, akkor akár több százezer forintot is nyerhetünk az öt év alatt. Ez a diákhitel után fizetett kamatok és a befektetés után járó hozamok különbségéből jön ki, hiszen ez utóbbi többszörösen meghaladja azt a két százalékot, amit a Diákhitel Központ törvényileg felszámolhat a hallgatóknak.
Példának vegyük a Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági képzését, ahol a féléves képzés ára 215 ezer forint. Ez Havi szinten 43 ezer forintos terhet jelent a hallgatóknak, amit a Diákhitel 2 teljes egészében finanszíroz 2 százalékos kamattal. Azok a diákok, akik nem tudják előteremteni ezt az összeget egyértelműen a kölcsönhöz nyúlnak, de a 2 százalékosnál magasabb elérhető hozamok miatt azoknak is megéri hitelből tanulni, akiknek rendelkezésére áll a szükséges összeg.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezt a havi 43 ezer forintos tandíjat feltételezve és 7 százalékos betéti hozammal számolva 3 év alatt 201 899 forintot kereshetnek a diákok, amennyiben félreteszik a diákhitel teljes összegét. Öt év alatt ez az összeg már 641 569 forint.

Természetesen minél drágább egy képzés, arányosan annál nagyobb az így szerezhető haszon is. De a hozam nagyságától is nagyban függ a kölcsönből vett megtakarítás megtérülése. Akár tíz százalékosnál is magasabb hozammal kecsegtet több kötött célú megtakarítási forma, mint a lakáskasszák, nyesz stb.
A kamatadó
Több megtakarítási forma is mentes a kamatadó alól. Ilyen a már említett lakáskassza, ami havi rendszeres megtakarítási lehetőségével passzolhat a diákok igényeihez, bár csak lakáscélra fordítható. A TBSZ 3 év után részlegesen 5 év után teljesen kamatadó mentes. Nem említettük itt még a nyeszt és az önkéntes nyugdíjpénztárakat, hiszen a diákok elenyésző hányada gondol még a munka utáni évekre. A Biztosítók által kínált Unit-linked biztosítások általában hosszabb, 10-20 éves időtávban kecsegtetnek magasabb hozammal, ezért talán nem a legalkalmasabb befektetések a diákhitellel való kombinálásra.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







