A zöld-fehér együttes első magyar csapatként ismételheti meg egy évvel korábbi diadalát a legrangosabb európai kupasorozatban.

A bankszektor elkezdte a babaváró támogatás módosításával kapcsolatos feladatok végrehajtását, levélben értesítik az ügyfeleket a határidő meghosszabbításáról - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán. A közleményben emlékeztettek: a kormány július 8-án kihirdetett határozata szerint 2026. július 1-jéig meghosszabbították a 2019 és 2021 között felvett babaváró támogatásoknál a gyermekvállalási határidőt.
A kedvező változást a hitelintézetek hamarosan hivatalosan is közlik az érintett ügyfelekkel - tették hozzá. Hangsúlyozták: azok a babaváró programban részt vevő családok, amelyek az esetleges visszafizetési kötelezettségükről már tájékoztatást kaptak, tekintsék azt tárgytalannak, mivel a módosításnak megfelelő új értesítést kapnak majd.
A július 8-án kihirdetett kormányrendelet gyors végrehajtásáért a KIM az elmúlt napokban egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel, amely arról tájékoztatta a tárcát, hogy a bankszektor dolgozik a babaváró hitel határidő-módosításának átvezetésén - ismertették.
Azok a banki ügyfelek, akik bankjuktól az elmúlt napokban tájékoztatást kaptak (vagy a következő néhány napban kapnak) a hitel visszafizetésének feltételeiről a nem teljesült gyermekvállalással kapcsolatban, tekintsék tárgytalannak a kiküldött információkat a gyerekvállalási határidő lejártáról - tudatták.
Kitértek arra, hogy a Magyar Bankszövetség megerősítette, a hitelintézetek a friss jogszabály alapján a meghosszabbított gyermekvállalási határidőnek megfelelően tájékoztatják az érintett ügyfeleket a jogszabályi változásokról.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Azoknál a családoknál, amelyeknél a gyermek megszületésének határideje a 2024. július 1-je és 2026. június 30-a közötti időszakban járt le vagy járna le, a határidő 2026. július 1-jére módosul.
A babaváró programot 2019. július 1-jén indította a kormány azért, hogy a gyermeket vállaló fiatalokat ezzel is segítse az életkezdésben, a családalapításban és az otthonteremtésben. A lehetőséggel már több mint 245 ezer házaspár élt - írták a közleményben, kiemelve: "A magyar kormány a háborús időkben is megvédi a családokat."

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


