15 °C Budapest
síró gyermek, depresszió és szomorúság, harag és kétségbeesés

Komoly változás jön az ország slágerhitelénél: bánni fogja, aki nem lépett időben?

2024. július 8. 13:03

Májusban megtorpant a babaváró hitelek kihelyezésének növekedése – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt héten publikált friss adataiból. Míg a jelzáloghitelek és a személyi hitelek piaca is jelentős mértékben tudott bővülni, addig a babaváró hitelek esetében a májusban kihelyezett összeg 6,3 százalékkal elmaradt az április havitól. Ugyanakkor a tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is bővülésről beszélhetünk – az akkor kihelyezett összeget az idei eredmény 13,9 százalékkal tudta felülmúlni. Közben a hétfői Kormányinfón komoly könnyítsét jelentettek be azok számára, akik 2019. július 1-jétől 2021-ig vették fel a Babaváró hitelt.

2024 májusában 21,01 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett babaváró hitelek szerződéses összege, ami 1,42 milliárd forinttal maradt el az áprilisi 22,43 milliárd forinttól. Ez 6,3 százalékos visszaesést jelent, ami abból a szempontból meglepő lehet, hogy ugyanezen időszakban a lakáshitelek (+6,9%) és a személyi hitelek (+5,5%) piaca is jelentős mértékben bővülni tudott. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is bővült a babaváró hitelek piaca – a 2023 májusában kihelyezett 18,45 milliárd forinthoz képest a mostani eredmény 13,9 százalékos növekedést jelent.

A babavárók tehát relatíve jól teljesítenek, ami annak fényében meglepő lehet, hogy az év elején életbe lépett szigorítások hatására idén szűkült a támogatott hitelre jogosultak köre. Noha az év első hónapjaiban még sok olyan ügylet lehetett, melyek igénylését még 2023 végén, tehát a régi feltételek mellett adták le az ügyfelek, ezek hatása valószínűsíthetőleg már nem jelentős. Úgy látszik tehát, hogy a szigorodó feltételek egyelőre nem okozták a termék népszerűségének radikális visszaesését.

A szerződések száma májusban 1 931 volt, ami az áprilisi 2 061-nek a 93,7 százaléka (-130 db). Ebből a szempontból már csak kisebb növekedés figyelhető meg a tavalyi év azonos időszakához képest, akkor ugyanis 1 866 volt az új szerződések száma, amelyhez képest a mostani eredmény csak 3,5 százalékos emelkedést jelent. Érdemes azt is megjegyezni, hogy 2023-ban havonta átlagosan 2 283 új babaváró hitelszerződés köttetett, szemben az idei év eddigi 1 901-es átlagával (-16,7%).

A szerződések száma és a kihelyezett összeg mennyisége alapján elmondhatjuk, hogy a felvett hitelek átlagos összege májusban 10 880 373 forint volt, ami csak minimális mértékben maradt el az áprilisi 10 883 066 forinttól (-0,02%).

Májusban egészen minimálisan, 0,03 százalékponttal emelkedett a babavárú hitelek átlagos hitelköltség-mutatója – az áprilisi 8,65 százalékról 8,68 százalékra. Ezzel véget ért a tavaly december óta megfigyelhető csökkenő tendencia.

Ugyanakkor az elmúlt bő két év fényében ez a mostani mutató még mindig kedvezőnek tekinthető, elvégre ennél alacsonyabb értéket utoljára 2022 márciusában láthattunk – akkor 8,32 százalék volt a babavárók átlagos hiteldíja. A tavaly januári 16,22 százalékos csúcshoz képest pedig a mostani érték még mindig 7,54 százalékponttal alacsonyabb.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Komoly könnyítést kapnak a babavárósok!

A hétfői kormányinfón fontos bejelentést tettek a többi mellett a Babaváró hitelekkel kapcsolatban is. Mint Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta:

Az indoklás szerint a döntés háttere, hogy a koronavírus világjárvány sok család gyermekvállalási terveit felülírta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. október 6. 08:11
Anno Rómában, annak is köztársaságkorában a magasabb állami közhivatalok ellátásáért nem járt fizeté...
MEDIA1  |  2024. október 5. 19:54
Tömegtüntetést tartott Magyar Péter és a Tisza Párt az MTVA Kunigunda útján található székháza előtt...
ChikansPlanet  |  2024. október 4. 14:29
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási...
Kiszámoló  |  2024. október 4. 08:30
Magyarország költi az egyik legkevesebbet GDP arányosan a nyugdíjasokra, egyedül Málta költ kevesebb...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?