Sem az alapkamat szintjén, sem a kamatfolyosó szélein nem változtatott a jegybank Monetáris Tanácsa.

Ahhoz, hogy kihasználható legyen az új otthonfelújítási támogatás, legalább 2,9 millió forint költségvetésű munkálatot kell elvégeztetni a családi házon, amihez 414 700 forint önerőre van szükség. A Bankmonitor szakértői szerint ezért hiába volna elérhető ennél kisebb költséggel is az elvárt, legalább 30%-os energetikai hatékonyságjavulás, a támogatást nem kaphatjuk meg. Lehet persze plusz munkálatokat elvégeztetni, ez azonban jelentős költségemelkedéssel járhat, ami miatt a szükséges önerő is több lehet.
Az új otthonfelújítási program keretében legfeljebb 7 millió forint összegű költségvetés nyújtható be, a költség legalább 14,3 százalékát pedig önerőből kell megfinanszírozni. Azaz a támogatás – a kamatmentes hitel és a vissza nem térítendő támogatás - maximális összege 6 millió forint.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minimális limitet is meghúztak: a támogatás összege nem lehet kevesebb 2,5 millió forintnál. Ha pedig a minimális támogatási összeghez hozzászámoljuk az önerő elvárást, akkor a Bankmonitor szakértői szerint már látható, hogy a kedvezmény kihasználásához legalább 2,9 millió forintos költségvetés szükségeltetik.
A 2,9 millió forintos alsó határ azt jelenti, hogy hiába volna ennél kisebb beruházással is elérhető az elvárt 30%-os energetikai megtakarítás – ez főleg a rosszabb állapotú ingatlanoknál fordulhat elő -, ha a beruházás összköltsége nem éri el a minimális összeget, nem jár rá támogatás.
Érdekesség, hogy a 2021-2022-es otthonfelújítási támogatás átlagos összege körülbelül 2 millió forint körül alakult, és mivel a teljes költség 50%-a került visszatérítésre, az átlagos költségvetés nagyjából 4 millió forint volt.
Mit tehetünk, ha túl kicsi a költségvetés?
Amennyiben a tervezett munkálatok költsége nem éri el a 2,9 millió forintot, akkor nem kaphatjuk meg a támogatást. Ebben a helyzetben logikusnak tűnhet, hogy végeztessünk el plusz munkálatokat, így a költségvetés is nagyobb lesz. Ugyanakkor a támogatott munkálatok egyike sem kis költségű, ha pedig a költségvetés több millió forinttal nő, akkor önerőből is többre lesz szükség.
Egy 2,9 millió forintba kerülő felújításhoz például legalább 414 700 forint saját megtakarításra van szükség, míg 4 millió forintos költségvetésnél már legalább 572 ezer forint önerő szükségeltetik. Ez a plusz 130 ezer forint talán nem tűnik soknak, de egyes családoknál bizony komoly fejtörést jelenthet az előteremtése.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Természetesen az is felmerülhet, hogy az önerőt nem saját megtakarításból, hanem valamilyen hitelből pótoljuk ki.
Induljunk ki abból, hogy 500 ezer forint önerőnk van, amiből egy 3,5 millió forintos költségvetésű felújítást tudunk megfinanszírozni, vagyis összességében 3 millió forint támogatást kaphatunk. Ha egy átlagos járásban élünk – és a jövedelmünk is átlagos - akkor a támogatás fele kamatmentes kölcsön, fele pedig vissza nem térítendő támogatás lesz, vagyis 1,5 millió forint támogatott hitelt kell visszafizetnünk teljes egészében legfeljebb 10 év alatt.
Amennyiben felveszünk még 500 ezer forint személyi hitelt 8 éves futamidőre, 12,29 százalékos kamattal, akkor összességében 1 millió forint önerőnk lesz. Így viszont már akár 6 millió támogatást is kaphatunk, aminek a fele támogatott hitel, a másik fele pedig vissza nem térítendő támogatás.
Az 500 ezer forintra 8 év alatt összesen 788 ezer forintot kell visszafizetni, vagyis 288 ezer forint lenne a hitel teljes költsége. Ezzel a költséggel azonban nem csak a félmillió forinthoz jutnánk hozzá, hanem elérhetővé válna még plusz 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás és 1,5 millió forint kamatmentes kölcsön is. A 3,5 millió forintra vetítve pedig már egészen vállalhatónak tűnik a 288 ezer forint költség 8 évre.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


