Újabb 6 hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbították a lakossági kamatstopot. A döntés a Magyar Bankszövetség tiltakozása ellenére született meg.
A bankok 2024-es hirdetményei már elérhetők, így előre láthatjuk, milyen feltételekkel kínálják hiteleiket januártól. A Bankmonitor szakértőinek analízise alapján a piaci lakáshitel-kamatok lényegesen csökkentek az év elején. Ez azt jelenti, hogy kedvezmények nélkül akár 7%-os, kedvezményekkel pedig akár 6% alatti kamatokat is elérhetünk. A CSOK Plusz hitelek esetében, ahol a maximális kamat 3%, két bank már ezen plafon alatt is kínál hitelt. Ennek alapján megvizsgáltuk, milyen pénzügyi különbségek tapasztalhatók a piaci és a támogatott hitelek között.
A piaci lakáshitelek normál, azaz kedvezmények nélküli kamatlába jelenleg a Bankmonitor szakértői szerint 6,79%-tól indul, míg kedvezményekkel a legkedvezőbb ajánlat jelenleg 5,99%. A legkedvezőbb piaci kamatot a pénzintézetek egy kivétellel 10 éves kamatperiódusra kínálják, az OTP Bank az egyetlen, ahol végig fix kamat a legolcsóbb, mivel kizárólag ilyen típusú lakáshitelt forgalmaz. Fontos azonban megjegyezni, hogy jelentős különbségek lehetnek a bankok által kínált kamatok között, és ennek megválasztása komoly pénzügyi hatással lehet a hitel teljes költségére.
A fentiek alapján egy 50 millió Ft ősszegű, 20 éves futamidejű, 10 éves kamatperiódusú lakáshitel havi törlesztője a legkedvezőbb normál kamattal (6,79%) 381 371 Ft jelenleg, így összességében 91,5 millió Ft-ot kell visszafizetni a banknak két évtized alatt. A kedvezmények teljesítésével elérhető legkedvezőbb kamattal (5,54%) ugyanennek a hitelnek 345 073 Ft lenne a törlesztője, ami 82,8 millió Ft teljes visszafizetést jelent.
Amennyiben egy gyerekvállalás előtt álló pár ugyanezt az 50 millió Ft összegű hitelt CSOK Plusz hitelként venne fel, akkor akár 2,89%-os kamattal is hozzájuthatnak. Azonban ebben az esetben szükséges teljesíteni a CSOK Plusz hitel személyi feltételeit, továbbá legalább egy gyereket kell vállalniuk a házaspárnak, és a vállalt és meglévő gyerekek száma minimum háromnak kell lennie (Egy gyerek esetén 15 millió Ft, két gyerek esetén 30 millió Ft, három gyerek esetén pedig 50 millió Ft kedvezményes kölcsönhöz jutnak). Valamint a legkedvezőbb kamatot kapják (2,89%), havonta 274 553 Ft-tal kellene törleszteniük, ami teljes visszafizetésben 65,9 millió Ft-ot jelent két évtized alatt.
Ez azt jelenti, hogy a legkedvezőbb piaci és támogatott CSOK Plusz hitel kamata között jelenleg 2,65, illetve 3,9 százalékpont a különbség, ami egy 50 millió Ft-os, 20 éves kamatperiódusú hitel esetében 70 521 Ft, illetve 106 818 Ft különbség havi szinten. Ez teljes visszafizetésben 16,9 – 25,5 millió Ft differencia. Ugyanakkor a piaci kamatok csökkenésével a piaci és a támogatott hitelek közötti kamatolló az elmúlt egy évben jelentősen csökkent, hiszen tavaly ilyenkor egy 50 millió Ft-os, 10 évre rögzített kamatú piaci lakáshitel kamata több banknál is 10% felett volt, miközben most a 7% körüli kamat számít átlagosnak.
Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a támogatott hitelek esetében egy sor feltételt végig teljesíteni kell a futamidő alatt, ami komoly kötöttséget jelent, míg a piaci hiteleknél ezek nincsenek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
És akkor még nem említettük, hogy a CSOK Plusz hitelnél a második gyerektől minden újszülött baba 10 millió Ft-tal csökkenti a fennálló tőketartozást, ami változatlan futamidő mellett lényegesen csökkenti a havonta fizetendő összeget. Ugyanakkor a piaci lakáshitel esetén is alkalmazható a gyermekek után járó hitelelengedés, azonban itt mások a feltételek.
A meglévő piaci lakáscélú jelzáloghitelek fennálló tőketartozása a második gyereknél 1 millió Ft-tal, míg a harmadiknál 4 millió Ft-tal csökkenhet.
A további gyermekeknél pedig 1-1 millió Ft-tal csökken az adósság. Bármelyik hitelelengedésről is legyen szó, az elérhető pénzügyi előny nagyban függ attól, hogy mikor történik a tartozáscsökkenés, mert minél korábban, annál több kamatfizetést lehet megtakarítani általa.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.