9 °C Budapest
Bavaria, Munich

Rápörögtek a magyarok az új slágerhitelre: milliókhoz juthatnak az ünnepek előtt

2023. november 7. 09:50

Az első három negyedévben jelentősen emelkedett az áruhitelek iránti kereslet. Mindez adhat okot némi optimizmusra, elvégre az áruhitel-szerződések közel negyedét november-decemberben szokták megkötni a pénzügyi szolgáltatók.

Jelentősen nőtt az áruhitelek iránti kereslet az év első háromnegyed évében – írja a vg.hu. Mindez optimizmusra adhat okot, hiszen az áruhitel-szerződések közel negyedét november-decemberben szokták megkötni a pénzügyi szolgáltatók. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a tavaly megkötött, legfeljebb ötéves kamatfixálású áruhitel-szerződések 22,2 százaléka ebben a két hónapban köttetett. 2021-ben ez az arány még magasabb, 24,5 százalékos volt.

Az optimista várakozások ellen szól, hogy a fogyasztási adatok szerint a háztartások jelenleg igyekeznek visszafogni a kiadásaikat. Másrészt az is igaz, hogy az áruhitel-piacot sokkal korlátozottabban érintette az a hullámzás, amely a lakossági hitelpiac többi részére sokkal jellemzőbb volt. A jegybanki adatok szerint 2018 óta folyamatosan emelkedett az év első 9 hónapjában megkötött új szerződések volumene – ez még 2020-ban sem volt másképp.

Sőt, az idei első három negyedévben kihelyezett 32,7 milliárd forintnyi új hitel 23,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi mennyiséget. A stabil növekedés ellenére azonban az áruhitel-piac csak egy kis szeletét adja a teljes piacnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. május 25. 09:00
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is fel...
Kiszámoló  |  2025. május 24. 18:50
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák t...
MEDIA1  |  2025. május 24. 01:05
Az Európai Bizottság azt is megüzente, hogy ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el, nem f...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 26. hétfő
Fülöp, Evelin
22. hét
EZT OLVASTAD MÁR?