22 °C Budapest
Bank Sign on Building Facade

Itt a nyertes pályázat: több száz milliárdnyi uniós pénzzel szórhatja meg a vállalkozásokat az MBH

2023. november 7. 19:27

Az MBH Bank ajánlattevőként sikeresen vett részt az „MFB Pont Plusz vállalati hálózat kialakítása” elnevezésű európai uniós nyílt közbeszerzési eljárásban, és elnyerte a jogot a közvetítői feladatok folytatására, a Gránit Bankkal közös konzorciumban. A 2021-2027-es ciklusban így a két hitelintézet üzemeltetheti az MFB Pont Plusz vállalati hálózatot, ahol az európai uniós fejlesztési programokban elérhető forrásokat igényelhetik a vállalkozások.

Az MBH Bank és a csoport korábbi tagbankjai az elmúlt nyolc év során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelintézeti partnereként, az MFB Pont hálózaton keresztül közel 30 000 kérelmet dolgoztak fel, és összesen 545 milliárd forintot meghaladó összegű forrást folyósítottak a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése érdekében, illetve a lakossági ügyfelek számára.  

„Örömünkre szolgál, hogy a pályázat eredményeként, a szerződéskötést követően továbbra is lehetőségünk lesz arra, hogy országszerte kínáljunk európai uniós forrásból finanszírozott kedvezményes hiteleket elsősorban mikro-, kis- és középvállalati ügyfeleinknek. Az MBH Bank május 1-i létrejöttével bankunk rendelkezik a legnagyobb hazai fiókhálózattal, valamint az ország legnagyobb MFB Pont hálózatával is. Az emelkedő kamatkörnyezetben a korábbinál is magasabb arányban keresték az ügyfelek a kamatmentes hitellehetőségeket. Továbbra is célunk, hogy kiemelt figyelemmel segítsük ezt a vállalkozói szegmenst, és még erősebb partnerként kívánjuk elősegíteni a növekedésüket – most már egységes szervezetként” – mondta Illés Zoltán, az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója.

A vállalkozások és magánszemélyek 2016-tól igényelhették a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hiteleket, amelyeket – többek között – technológiai fejlesztésre, innovációs célokra, foglalkoztatássegítésre vagy korszerűsítésre használhattak fel. Az önálló, teljes összegében visszatérítendő forrásokat kínáló hitelprogramok egységesen, a teljes futamidőre vetítve garantáltan kamatmentesen, míg a vissza nem térítendő támogatást is tartalmazó kombinált konstrukciók hitelrésze 1-2%-os kamat mellett volt elérhető. A források az országos elérést biztosító MFB Pontokon voltak igényelhetők. 

A 2014-2020-as európai uniós ciklus keretében elérhető hitelprogramok kezelése három kereskedelmi bank – köztük az MBH Bank és a csoport korábbi tagbankjai – partnerhálózatán keresztül történt. A már lezárult ciklus során közel 550 milliárd forint kihelyezést – vagyis az EU-s forrású hiteltermékek több mint felét – biztosított az MBH Bank országszerte elérhető 474 MFB Pontján keresztül. Az MBH Banknál, illetve a csoport korábbi tagbankjainál befogadott kérelmek közel fele érkezett lakossági ügyfelektől, a többi a mikro-, kis- és középvállalati szektorból. Ugyanakkor a teljes folyósított összeg több, mint 90 százaléka a vállalkozásokhoz jutott, mert az átlagos ügyletérték esetükben jóval magasabb volt: a magánszemélyek átlagosan 3 millió forint nagyságrendű, míg a vállalati ügyfelek átlagosan 31 millió forint hitelkihelyezést igényeltek. Volumenben a legnagyobb kihelyezés a közép-magyarországi és a dél-alföldi régióban volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MBH Bank esetében az MFB Pontokon nyújtott támogatások közel 70 százaléka a hazai vállalatok versenyképességének növelését célozta, közel 15 százaléka az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést segítette. Az innovációs céllal igényelt pénzek a keretösszeg 5 százalékát tették ki. A program nagy hangsúlyt helyezett a COVID-19 világjárvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került vállalkozások megerősítésére szektortól függetlenül. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram keretében több, mint 61 milliárd forint támogatást helyezett ki a hitelintézeti csoport, ezzel közel 6000 ügyfél kapott segítséget vállalkozásához.

2023-ban a vállalati kihelyezés csúcsot döntött: az MBH Bank ebben az évben összesen 134 milliárd forintot helyezett ki, az ügyletek 98 százaléka a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozását célozta meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 29. 15:12
Szeptember1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs...
Holdblog  |  2025. július 29. 10:09
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 30. szerda
Judit, Xénia
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?