19 °C Budapest
Abandoned worn house in a village. country hungary town ruined

Itt áll feketén-fehéren: ennyivel kevesebbet ér a babaváró és a CSOK ma, mint amikor bevezették

2023. március 4. 13:26

A tavalyi év vége sok család számára hozott izgalmakat, hiszen sokáig nem lehetett tudni, hogy kivezetik-e az olyan népszerű családtámogatásokat, mint a falusi csok, a babaváró vagy az otthonfelújítási támogatás. Így nem csoda, hogy novemberben és decemberben valóságos roham indult a babaváró kölcsönökért, azonban a kormány meghosszabbította a konstrukció határidejét a csokkal egyetemben. Ez már nem az első hosszabbítás. Csakhogy az évek során mindössze a határidőt módosították, a felvehető összeghatárokat nem, így viszont fokozatosan elinflálódnak a népszerű családtámogatások. A Portfolio kiszámolta, hogy mennyit ért a csok és a babaváró a bevezetéssükkor és mennyit is érnek most. Az eredmények még rosszabbak, mint amire számítana az ember.

A családtámogatások korábban meghatározott támogatási összegei máig nem változtak, így ezek a lakásárakhoz képest egyre jobban leértékelődtek. A 10 milliós CSOK például ma annyit ér, mint ha anno csak 4 milliós támogatást vezettek volna be. A jelenlegi formájában 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), vagy a 2019 elején bevezetett - és tavaly év végén 2024 végéig meghosszabbított - falusi CSOK. Ezek mellett a 2019 júliusa óta elérhető babaváró hitelt is ki kell még emelni, melyet sokan szintén ingatlanvásárlásra fordítanak.

A lakásárak nagyon jelentősen emelkedtek a családtámogatások bevezetése óta eltelt időszakban, így ma sokkal kevesebbet tesz hozzá a CSOK, a falusi CSOK vagy a babaváró hitel a lakások megvásárlásához, mint a korábbi években - írja a lap. A legnagyobb változás kétségtelenül a legkorábban megjelent CSOK esetében történt: bevezetésekor kevesebb mint feleannyiba kerültek a lakások, mint az utolsó hivatalos adatok szerin, a tavalyi év első felében. A CSOK igazi előnye az új lakásoknál jelent meg, ott ugyanis három gyermek esetén már 10 millió forintnyi támogatás vehető igénybe. Ennek összege Budapesten 2016-ban még elég volt közel 18 négyzetméternyi új lakásra, azonban az évek folyamán itt is csökkent a támogatás reálértéke. 2022-ben például ugyanez az összeg már 8 négyzetméternyi új lakásra sem volt elegendő a fővárosban, vagyis mintegy

60 százalékos volt a leértékelődés.

Az országos és a budapesti lakásárindexhez, valamint az új lakások árához képest is hasonló ütemű volt a CSOK elértéktelenedése, ami 2019-2021 között lelassult ugyan, de 2021 óta tovább veszít értékéből. A CSOK mostanra az eredeti összegének mindössze 40 százalékát éri, ha a teljes ország lakáspiacát nézzük. A legfeljebb 10 milliós babaváró támogatás esetén is hasonló a helyzet, bár ez a támogatás részben önerőként is szolgálhat egy lakás megvásárlásához. 

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azt persze nem lehet figyelmenkívül hagyni, hogy éppen a családtámogatások bevezetése okozhatott nagy növekedést az ország bizonyos részein a lakásárakban. Tehát a támogatások keresletélénkítő hatása egyben az inflálódásukat is generálja.

A teljes elemzés a Portfolio oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 20. 21:12
Újabb fordulatot vett Marczingós László ügyvéd és a Rádió 1 Balázsék című műsorának ügye. A devizahi...
Kiszámoló  |  2025. június 20. 14:11
A beteg és populista magyar adórendszer lényege, hogy dugjuk el az adókat az emberek elől, vigyük le...
Összkép  |  2025. június 20. 12:07
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új...
ChikansPlanet  |  2025. június 20. 08:43
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erő...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 19:32