Az érintett engedély nélkül kínált befektetési lehetőségeket értékpapírokba, kriptovalutákba és devizapiaci ügyletekbe, magas hozamot és tőkegaranciát ígérve.
Az októberi negatív rekord után némileg vissza tudott kapaszkodni novemberben a babaváró hitel új szerződéseinek összege, így a személyi kölcsönökkel együtt egész szép hónapot zártak az elszálló kamatok ellenére is. Csakhogy elképzelhető, hogy egy külső körülmény miatt egyáltalán nem éri majd meg felvenni ezt a kedvezményes hitelt 2023-ban.
Folytatja a hullámvasutazást a magyarok kedvenc kölcsöne, a babaváró hitel. Néhány milliárddal többet vettek fel ebből a hitelből a magyarok novemberben, ez derült ki az MNB e héten közzétett összesítéséből. A néhány milliárdos emelkedés azt jelezheti, hogy valóban megijedtünk attól, hogy január elsejével kivezetik ezt a hiteltípust, bár a szakértők által emiatt várt nagy rohamnak nyoma sincs. Megint benézünk a számok mögé, és összeszedjük, mit fontos tudni erről a kölcsönről 2023-ban.
Megindul felfelé a babaváró, vagy marad minden a régiben?
2022 novemberében 32,69 milliárdos jegyzést realizálhatott a babaváró hitel, ami négymilliárddal több az októberi értéknél: a 28 milliárdos összes jegyzés a babaváró történetének legalacsonyabb havi értéke volt, tehát a szakértők joggal számítottak arra, hogy innen valóban feljebb fog lépni.
Számítottak arra is, hogy mivel novemberben még nem lehetett tudni, mi lesz pontosan januártól ezzel a hiteltípussal, a magyarok megrohamozzák a bankokat - ez végül azért is maradhatott el, mert több bank is felfüggesztette a babavárós szerződések megkötését, éppen a helyzet bizonytalansága miatt. Várható, hogy a decemberi érték valamivel magasabb lesz, de jósolni nem merünk: 2022 éppen elég negatív meglepetést hozott ehhez a gazdaságban.
Mi lesz a lakáshitelekkel?
Persze szükség is volt a jó teljesítményre, és elmondható az is, hogy a babaváró és a személyi kölcsön egyaránt jó hónapot futottak októberben - meg igaz az is, hogy van honnan visszajönni. A személyi kölcsönök 400 millióval nagyobb összeget "húztak be" az előző hónaphoz képest, a babaváró pedig a már említett 4 milliárdos pluszt könyvelhette el.
Korábban már írtunk róla, hogy a lakáshitelek viszont folytatták a zuhanást, tízmilliárdos mínusszal mindössze 49,45 milliárd forintnyi új jegyzés érkezett be. A lakáshitelek esetében leginkább a kamatokra lehet ráfogni a súlyos (és hónapok óta tartó) zuhanást, bár érdekességként megemlíthetjük, hogy a személyi kölcsön átlagkamata magasabb a lakáscélú hiteleknél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Horrorhitel lesz a babaváró?
2022. december 28-án, este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, mely a családtámogatások sorsáról szól: e szerint még két évig, 2024. december 31-ig lehet őket igényelni. Az otthonfelújítási támogatás kivételével tehát mindegyiket meghosszabbította a kormány.
Egyes pénzintézeteknél az igénylések befogadása - legalábbis a honlapra kitett információk alapján - folyamatos volt. Ez természetesen az új hírek fényében nem változott, így az OTP Banknál, az ERSTE Banknál, a Gránit Banknál és a K&H Banknál folyamatosan elérhető a Babaváró. A decemberben felfüggesztés mellett döntő bankok (CIB Bank, MagNet Bank, MKB Bank, Raiffeisen Bank, Takarékbank, UniCredit Bank) az oldal információi szerint ugyancsak újraindították a folyamataikat, így akár már január 2-től fogadják az igényléseket.
Csakhogy van valami, ami 2023-ban kényelmetlenné teheti a babavárót. Mivel az állampapírok piacán két év után először csökkent a hozamérték, ez azt is jelenti, hogy a következő hónapban, vagyis februárban felveendő babaváró hitelek kamattámogatásának referenciahozama kereken 10% lesz. A kamattámogatás kiszámításához ennek a 130%-át veszik, és 1 százalékpontot hozzáadnak (a tavaly május előtt felvett hitelek esetében ez még 2 százalékpont volt), így a kamattámogatás mértéke a februárban felveendő babaváró hitelek esetében éppen 14% lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy akik nem teljesítik a feltételeket - vagyis legalább egy gyermek nem születik öt éven belül - azoknak jelentősen magasabb büntetést kell fizetniük, mint a hitelt korábban felvetteknek, mert a feltételeket betartóknak a futamidő végéig kamatmentes marad a hitel.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








