Újabb 6 hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbították a lakossági kamatstopot. A döntés a Magyar Bankszövetség tiltakozása ellenére született meg.
Szinte senki nem ismeri azt a hiteltrükköt, amivel akár egyszámjegyűvé is varázsolhatjuk a kétszámjegyű THM-ünket. A trükk teljesen legális, valóban tízezreket nyerhetünk rajta, és a kivitelezése is teljesen triviális. Természetesen a bank nem reklámozza a megoldást, de mi most pontosan megmutatjuk, hogy mennyire egyszerűen működik.
Az év eleji válság óta hónapról nő a magyarok hitelfelvételi kedve. Ezt a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, szeptemberre vonatkozó statisztikái is megerősítik. Az MNB által publikált adatok szerint ugyanis az előző 46,25 milliárd forintnyi új személyi hitelt folyósítottak a hazánkban működő pénzintézetek a lakosságnak.
Ez azt jelenti, hogy a magyar háztartások a tavaly szeptemberi 29,31 milliárd forintos összeget a mostani 44,8 százalékkal haladta meg. Egyetlen év alatt másfélszeres emelkedést ért el tehát a személyi hitelek piaca.
Ha a 2019 azonos hónapjára vonatkozó adatokat nézzük, attól a mostani számok viszont még mindig elmaradnak. Ez 9 százalékost csökkenést jelent a válság előtti év számához képest és azt jelzi, hogy valami gátolja a személyi hitelek igazi felpörgését.
Ábránkon is jól látszik, hogy a személyi hitelek iránti kereslet messze nem futott fel annyira, mint a jelzáloghitelek iránti érdeklődés. Mi több, népszerűsége még a kifutásához közeledő babaváró kölcsönétől is elmarad. Ennek háttérben az állhat, hogy a tavaly áprilisban bevezetett kamatfixálás idén januártól megszűnt. A személyi hitelek átlagos kamatai ezért mostanra a válság előtti szintet verdesik.
Ahogy grafikonunkon ábrázoltuk, mostanra ismét hatalmas a különbség az egyes hiteltípusok törlesztője között. Ez az új hitelfelvételt tervezők mellett azoknak a személyi kölcsönt törlesztő magyaroknak is komoly érvágás, akik korábban nem fix. törlesztővel igényelték hitelüket.
Mindeközben egyre nő a személyi kölcsönök átlagos hitelösszege: míg korábban ez leginkább a kis összegű kölcsönök konstrukciója volt, ma már a tipikus hitelösszeg 1 millió forint feletti. Természetesen még mindig sokan vannak, akik ennél kisebb összegben veszik fel a hitelt, számukra rossz hír azonban, hogy a hitel kamata ebben az esetben sokkal magasabb, mintha nagy összegben vették volna fel - az eltérés jelentős. Nézzük csak meg, mennyire.
Így működik a hiteltrükk
Hitelfelvétel előtt egyrészt érdemes mindig több forrásból tájékozódni. Többek között a járványhelyzet velejárójaként a bankok online felületei is rengeteget fejlődtek az utóbbi években, kondíciós listáikat pedig kötelességük valahol publikálni. A hitelintézetek oldalai mellett viszont érdemes más felületeken is körbenézni.
Nagy segítség lehet például a Pénzcentrum kalkulátora, ahol összemérhetjük a nagyobb pénzintézetek legjobb ajánlatait. Így rengeteg időt spórolhatunk és nem kell egyesével minden bank oldalát végigböngészni.
A kalkulátorok alapos áttanulmányozása mellett persze van még számos trükk arra, hogyan csökkentheted havi törlesztőd összegét. Ha csak havi pár száz vagy ezer forintot is fogunk a megoldáson, a futamidőtől függően akár akkor is egy kisebb vagyon maradhat a zsebünkben. Kevés családot tudnánk mutatni, aki ne tudna mit kezdeni az évek alatt spórolt 100-200 ezer forinttal.
Már a Pénzcentrum is írt korábban a trükkről, aminek lényege, hogy mivel a kis összegű hitelek kamata általában magasabb, mint a nagy összegűeké, érdemes nagyobb összeget felvenni. Ha csak a szerződésben nincs olyan kitétel, hogy előtörlesztés esetén elveszítem a kamatkedvezményt, akkor a nagyobb hitelösszeg felvétele és előtörlesztése után a fennmaradó összeg a kisebb kamattal kamatozik tovább.
Mint táblázatunkon ábrázoltuk, a bankok ajánlatai a különböző összegű hiteleknél nagyban eltérnek. Az UniCredit például 12,93 százalékos THM-mel kínálja a személyi kölcsönt, ha kis összegben vesszük fel, és 7,28 százalékossal, ha 3 millió forintot igénylünk. A Cetelem 13,46 százalékot számol 500 ezer forintos kölcsönösszeg esetén és 9,38 százalékot, ha 3 milliót igényelünk.
A MagNet Banknál is nagy a különbség, 500 ezres kölcsönösszeg esetén 16,06 százalékos, míg 3 milliónál 13,78 százalékos a Teljes Hiteldíj mutató. A különbség a legmagasabb kamattal dolgozó OTP Bank esetén is jelentős. 500 ezres hitelösszeg esetén náluk 22,69 százalék a THM, míg 3 milliós összegnél csak 17,87 százalék. A különbségek drasztikusak, de érdemes megvizsgálni őket magasabb hitelösszegeknél is.
Egymilliós kölcsönösszegnél az OTP Bank 22,69 százalékos THM-mel kínálja hitelét, míg, ha 5 milliót igénylünk 15,53 százalékra esik a THM. A Budapest Banknál is hasonlóan nagy a különbség, ahol szintén 22,69 százalékos THM-mel juthatunk 1 millió hitelhez, egy 5 milliós kölcsönnél pedig 16,2 százalékkal számolják Az alacsonyabb kamatot kínáló pénzintézeteknél is nagy a különbség. A Takarékbank 1 millió forintos hitelt 11,57 százalékos THM-mel, míg 5 milliós kölcsönt 7,34 százalékos THM-mel kínál. A sorból az egyénként alacsony kamatot ígérő UniCredit lóg ki, ahol 7,28 százalékos THM-mel igényelhetünk 1 millió, 3 millió és 5 millió forintos összegű hitelt is.
És itt jön a trükk
Elsőre érthetetlennek tűnik, hogy ennek az összehasonlításnak mi értelme van, hiszen ha nekem 1 millió forintra van szükségem, akkor mi értelme 5 milliót felvennem? A válasz az, hogy az alacsony kamat miatt. Ha csak a szerződésben nincs olyan kitétel, hogy előtörlesztés esetén elveszítem a kamatkedvezményt, akkor a nagyobb hitelösszeg felvétele és előtörlesztése után a fennmaradó összeg a kisebb kamattal kamatozik tovább.
Nézzük meg számszerűen. Ha például 500 ezer forintra van szükségünk, akkor a fenti ajánlatok közül a legjobb kamata 9,50 százalék, ha egy milliós kölcsönt igénylünk ugyanonnan, akkor a kamat ugyanitt csak 7,28 százalék. Azaz, ha felveszem az 1 milliót és azonnal előtörlesztek belőle fél milliót, akkor egy 10 ezres előtörlesztési díjjal számolva is több tízezret nyerhetek a teljes futamidő alatt.
A hirdetmények általában nem zárják ki ennek a trükknek a lehetőséget. Természetesen minden esetben érdemes megnézni, mi szerepel az adott személyi kölcsön megkötött szerződésben, mert a bank különféle módon büntetheti az előtörlesztést, akár a kamatkedvezmény megvonásával, vagy rosszabb kondíciókkal.
Az előtörlesztési díjat a bankok az előtörlesztett összeg alapján számolják, ez a nagyobb bankok általános gyakorlata. Az előtörlesztési díjat mindig az előtörlesztés időpontjában kell fizetni. Megnéztük az egyes pénzintézeteknél milyen összeggel kell számolni.
Mint grafikonunkon is látszik, körültekintően kell eljárnunk, de bizonyos helyzetekben még mindig jól használható az általunk felvázolt trükk. Az OTP Bank-nál, vagy a CIB Banknálk például akár 5 millió forintos kölcsönösszeggel is jól működhet, hisz hatalmasak a különbségek egy kisebb és nagyobb összegű hitel THM-jei között és az előtörlesztési díj is viszonylag alacsony.
A többi pénzintézetben inkább 1, de maximum 2-3 millió forintos kölcsönből lehet érdemes azonnal előtörleszteni egy néhány százezres összegű hitelt. Az 1 százalékos előtörlesztési díj ugyanis sok esetben meghaladja azt az összeget, amit potenciálisan nyernénk az üzleten.
Érdemes azt is szem előtt tartani, hogyha ezeknél a bankoknál van kölcsönünk, hogy amennyiben az előtörlesztés részben sem más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből történik sok esetben kedvezőbb körülmények között előtörleszthetünk. Van bank ahol ebbe bele tartozik a náluk igényelt kölcsön is, vagy más módon teszik vonzóbbá, hogy ha már hitelből előtörlesztünk, legalább ugyanott igényelt kölcsönből törlesszünk elő.
Nézzünk utána a kondícióknak
Az általunk vizsgált ajánlatok nagyon csábítónak hangzanak, de mielőtt hitellel váltanánk ki egy másik kölcsönünket több dolognak is érdemes lehet utánanézni. Fontos többek között tisztában lenni vele, hogy alakulnak a számlavezetési díjak, hiszen amit a törlesztőn nyerünk, akár el is bukhatjuk más, járulékos költségeken. A bankok pontos kondícióit is érdemes átböngészni, mert ugyan a legtöbb helyen még mindig van lehetőség, akár más pénzintézetnél igényelt hitelből is törleszteni kölcsönünket, előfordulhat, hogy az elő és végtörlesztési díjak is módosulnak egy ilyen hitelkiváltás esetén.
Érdemes magyarán alaposan átnézni az ajánlatot, amit kapunk, és fontos azzal is tisztában lennünk, hogy a leendő és a jelenlegi számlacsomagunkban milyen eseti és állandó költségeink vannak. Jó eszköz erre a Pénzcentrum kalkulátora.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.