Ma a magyar lakáshitelfelvevő egy átlagos, 20 millió Ft összegű lakáshitel után 5,7 millió Ft-tal fizet vissza többet a bankjának.

Hazánkban népszerűek a fogyasztási célú kölcsönök, annak ellenére, hogy a nyár folyamán csökkent a magyarok hitelfelvételi kedve. Az év végén jellemzően felfut a fogyasztási célú kölcsönök iránti érdeklődés, elemző cikkünkben arra keressük a választ, hogy ez az állítás idén is beigazolódik-e, vagy a járványhelyzet miatt óvatosabban nyúlnak a magyarok ezekhez a hitelekhez.
A Black Friday, valamint a karácsony miatt az év utolsó hónapjaiban megnő a magyarok vásárlási kedve, és jellemzően drágább dolgok is bekerülnek a kosárba. A szakértők szerint lassan, de biztosan elindul a válságból való kilábalás a fogyasztói hitelek piacán is.
Van is honnan visszakapaszkodni, hiszen a tavalyi év végén mintegy harmadával kevesebb fogyasztási hitelt vettünk fel, mint egy évvel korábban, különösen a személyi kölcsön volt alulteljesítő önmagához képest. Ez az alulteljesítés az egész 2020-as évre jellemző volt, leginkább a fogyasztás visszafogása és a lakosság kényszertartalékolása, óvatossága miatt.
Másrészt az akkor életben lévő 5,75 százalékos THM-plafon miatt a banki kínálati oldal sem volt olyan lelkes a fogyasztási hitelezésben, mint a jóval magasabb, tisztán piaci kamatok mellett.
- mondta Palkó István, a Portfolio elemzője, aki arról is beszélt lapunknak, hogy a magas infláció hogyan befolyásolhatja a lakosság vásárlási és hitelfelvételi kedvét. Elmondta, hogy áremelkedés esetén jellemző, hogy a lakosság előbbre hozza a fogyasztást, hogy ne a későbbi magasabb áron kelljen beszereznie a kinézett árut (ez a lakhatással kapcsolatos beruházásokra is igaz), az előrehozott termékvásárlást pedig mindenképpen támogatja a hitelfelvétel lehetősége, és az összefüggés fordítva is igaz.
Idén már azt látjuk, hogy ha nem is a 2019-es csúcsszinten, de annak közelében teljesít a fogyasztási hitelek nagy része, ugyanakkor sok múlik azon, hogy a koronavírus negyedik hulláma mekkora bizonytalanságot okoz a fogyasztásban. Október 31-ével a törlesztési moratórium is megszűnt sokak számára, és mivel az újraindított hiteltörlesztés leköti a háztartási jövedelem egy részét, ez visszafogó hatással bírhat a fogyasztásra, és rajta keresztül a fogyasztási hitelek felvételére is. Összességében, ha lassabban is, de folytatódhat a kilábalás a fogyasztási hitelek piacán.
Drágulnak a hitelek?
Az előző évhez képest idén drágábbak a hitelek is, ez alól csak a babaváró hitel képez kivételt. Bár nem a kamatemelések miatt történt ez, hanem a tavaly életbe lévő THM-plafon miatt, amit most már nem kell alkalmazniuk a bankoknak, pénzügyi vállalkozásoknak, így tisztán a piaci árképzés érvényesül, ami még nem követte le a fogyasztási hiteleknél a monetáris szigorítást.
Palkó István elmondta, hogy a jegybanki alapkamat emelkedése nem érződik a hiteltermékeknél, mivel a fogyasztási hitelek döntő többsége ma már fix kamatozású, így kamatozását nem a bankközi kamatokhoz kötik, ezért a bankközi kamatokat rövidtávon is megmozgató jegybanki kamatemelések nem hatnak rájuk közvetlenül.
Jelenleg az látható, hogy a bankok közötti árverseny viszonylag alacsonyan tartja a személyi kölcsönök kamatát, ugyanazon a szinten nagyjából, mint a kamatkörnyezet mélypontján voltak. A babaváró hitelek pedig változatlanul 0 százalékosak. Hogy mikor fog emelkedni a piaci árazású fogyasztási hitelek kamata, az jó kérdés, idővel valóban lehet rá hatása a kamatkörnyezet emelkedésének, de még inkább egyes bankok üzletpolitikai döntéseinek.
- tette hozzá az elemző, aki arra is válaszolt, hogy meddig emelkedhet még az alapkamat, és ez mennyiben hathat ki a fogyasztási hiteltermékekre. Elmondása szerint ha nem változnak a legutóbbi jegybanki jelzések, akkor idén még egy 30 bázispontos kamatemelés várható.
Mivel az infláció évtizedes csúcspontra emelkedett, és az árakat számos kormányzati intézkedés (szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj, magasabb minimálbér és állami béremelések) fűti, a monetáris szigorítás jövőre is folytatódhat. Hogy milyen mértékben, és ez miként hat majd a fogyasztási hitelek kamatára, azt egyelőre senki sem tudja megmondani, de a fogyasztási hitelek árképzését elsődlegesen nem ez befolyásolja.
Mire használható a fogyasztási hitel?
Sokan el tudunk veszni a hitelek világában, ami miatt eleshetünk pár lehetőségtől. A pénzügyi tudatosság, és alapismeretek egyik alappillére, hogy tudjuk milyen hiteleket mire használhatunk, és hogyan érdemes ezeket alkalmazni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fogyasztási hitelek főleg használati tárgyak megvásárlásához, javíttatásához, esetleg szolgáltatások igénybevételéhez nyújthatnak segítséget, ezzel megelőzve egy nagyobb kiadás negatív hatását a családi költségvetésben. Mivel ezek a konstrukciók szabad felhasználásúak és fedezet nélküliek, így a jövedelmünk alapján vehetjük fel őket.
A fogyasztási hitelek piaca sokszínű, hiszen ide tartoznak a babaváró hitelek, a személyi kölcsönök, az áruhitelek, az autóhitelek, a folyószámlahitelek és a hitelkártya-tartozások is.
- tette hozzá az elemző, aki kifejtette, hogy összességében nem mondható el róluk, hogy év végén erősebb lenne irántuk a kereslet, mint máskor, azonban az áruhitelezésben a karácsonynak és a Black Friday miatti vásárlási láznak van pozitív hatása.
Ugyanakkor ezek a hitelek csak a töredékét adják a fogyasztási hitelek piacának. Összességében az figyelhető meg, hogy a fogyasztási hiteleket (különösen a piac nagy részét adó babaváró hiteleket és a személyi kölcsönöket) is jelentős részben lakáscélra fordítják a hitelfelvevők, pl. lakást újítanak fel a segítségükkel, de viszonylag gyakori a fogyasztási hitelből történő autóvásárlás is.
Legyen szó akár áruhitelről, személyi kölcsönről, folyószámlahitelről vagy hitelkártyáról, fontos, hogy tájékozottak legyünk. Gondoljuk át, hogy mire szeretnénk a hitelt felvenni, mekkora összegre lenne szükségünk, és milyen határidő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megvegyük a szükséges tárgyat, vagy igénybe vegyünk egy szolgáltatást. A konstrukciók összehasonlításánál pedig vegyük figyelembe a törlesztőrészletet, hogy fix, vagy változó kamatról van szó, mekkora a THM mértéke és a futamidő, illetve milyen felmerülő költségekkel, díjakkal kell még számolnunk.
Milyen fogyasztási hiteleket vehetünk fel?
Az egyik legelterjedtebb fogyasztási hitel az egyszerű áruhitel, ami arra jó, ha a vásárlás helyszínén szeretnénk a hitelt igényelni, és nem pénzt, hanem magát a terméket szeretnénk kézhez kapni. Ezt a vásárlás helyszínén is tudjuk igényelni, de már sok webshop is kínál online ügyintézést. Áruhitel esetén pénzt nem kapunk kézhez, hanem a termék vételárát (vagy annak bizonyos hányadát) finanszírozza a hitelintézet, közvetlenül az üzletnek folyósítják.
Amennyiben nem árura szeretnénk szert tenni, hanem inkább pénzre van szükségünk, úgy a személyi kölcsön lehet a jó megoldás. Ennek során pedig a bank vizsgálni fogja az anyagi helyzetünket, és jellemzően jövedelemigazolást is kér, ezt követően pedig az összeget a folyószámlánkra utalja át, amit szabadon felhasználhatunk.
Folyószámlahitelt is felvehetünk, ennek részleteiről a bankunknál kell érdeklődni. A hitelkeretünket a bank állapítja meg a bevételünk alapján, és a törlesztés ebben az esetben automatikus és rugalmas.
Van még egy megoldás, a hitelkártya, amelyhez jellemzően nem szívesen nyúlnak a magyarok. A hitelkártya annyiban különbözik a hagyományos betéti kártyáktól, hogy az ezekkel végzett tranzakciók fedezetét nem a folyószámlánk egyenlege biztosítja, hanem a bank által nyújtott hitelkeret. Azonban a többi szabadfelhasználású hitelhez képest a THM itt jóval magasabb lehet, ha pedig készpénz vennénk fel róla, az elég költséges, szóval érdemes körültekintően választani, és használni.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


