A jelenlegi turbulens gazdasági körülmények az egész régiót óvatosságra intik, ami Magyarországra fokozottan jellemző.

Rengeteg magyar utalgat ebbe a távol-keleti országba: ilyen hamar odaér a világ másik felére a pénz
Az elmúlt év adatait figyelembe véve a Payment Tracker, utalási nyomkövető rendszerét használva az iBanFirst kiadott egy összefoglaló elemzést, amelyből kiderül, hogy a SEPA zónán kívül, hova, milyen devizát használva szoktak utalni a vállalatok. Az elemzés rámutat, hogy a nemzetközi (SWIFT) utalások 26%-a kevesebb, mint 2 óra alatt érik el a kedvezményezett bankját. De ez az arány növelhető lenne, ha figyelembe vesszük a tanulmányban található konkrét ajánlásokat, hogy hova, mikor érdemes tranzakciót indítani.
A nemzetközi utalások legnépszerűbb célállomása Kína és Hong Kong, amelyek a 35%-át teszik ki az összes utalásnak, derült ki a 2021-es évben, több mint 40.000 utalást elemező tanulányból. Őket követi az USA (11%) és Nagy-Britannia (9%). A magyar ügyfelek által indított nemzetközi utalások 24%-a Kínába, amerikai dollárba történik.
Az elemzés rámutat, hogy az Egyesült Államokba indított dollár utalások 61%-a kevesebb, mint 2 óra alatt ér el a kedvezményezett számlájára, ami azt bizonyítja, hogy a nyugati irányba történő utalások gyorsabban teljesülnek, más SWIFT utalásokkal szemben. Például Kínába az utalások csupán 9%-a érkezik meg 2 óra alatt, az 57%-a 24 órán belül, míg 33%-a akár hét napba is telhet, hogy célba érjen.
Számos tényező okozhat késedelmet a nemzetközi utalások esetében: elsősorban az időeltolódás, hiszen az utalást indító- és fogadó bankok gyakran különböző időzónákban találhatóak
- magyarázza Henrik Gergely, az iBanFirst számlamenedzsere. De az utalás gyorsaságát befolyásolja az alkalmazott pénznemek (egzotikus pénznemek és a devizapiacon gyakrabban forgalmazott valuták) vagy akár a fogadó ország banki és szabályozási infrastruktúrája is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Éppen ezért az iBanFirst elemzésében megtalálható egy ajánlás, hogy mely országba mikor érdemes elindítani egy tranzakciót, hogy az a lehető leggyorsabban érkezzen meg. Hiszen a megfelelő időzítéssel lehetővé válik, hogy az utalást indító bank még aznap elindítsa a befizetést. Ezért javasolt például Hong Kongba szerda vagy csütörtök reggel 8-10 óra között, míg az Egyesült Államokba hétköznap délután 13-17 óra között utalást indítani. Az elemzés a leggyakoribb eseteket említi, de az iBanFirst Payment Tracker rendszert használva a nemzetközi utalásokat indító és fogadó fél egyaránt nyomon tudja követni a pénzmozgást, akár egy csomagküldő szolgáltatás esetén, így az mindkét fél számára átlátható és tervezhető lesz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


