15 °C Budapest
Old square spiral stairway case from below

Rengetegen költözhetnek ilyen lakásokba Magyarországon: nagyon olcsó hitel élesedett

2021. október 5. 11:28

Az OTP Bank a fenntarthatóság felé vezető út következő lépésnek tartaja, hogy az MNB által meghirdetett Zöld Otthon Programban való részvételt.

Magyarországon a lakáshitelezésben nem jelentek meg eddig a zöld szempontok, pedig a hazai lakásállomány energiahatékonysága alacsony. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül[1], hogy az 1960 előtt épült lakások többsége nem éri el az energetikai szempontból átlagos minőséget jelentő (FF) szintet. Az 1970-es évektől a rendszerváltásig épült ingatlanok esetében már nagy számban találkozhatunk CC minősítéssel is.

A 2010 után épült ingatlanok már döntő többségben korszerű (CC), vagy magasabb minősítést értek el. Az NHP Zöld Otthon Lakáshitel bevezetésével a lakosság számára lehetővé válik, hogy kedvező kamatozású konstrukcióval, fenntartható, környezetbarát otthont vásároljon vagy építsen, ami megfelel a mai kor elvárásainak. A Zöld Otthon Programban megfogalmazott feltételek szerint, az új hitelből csak olyan új lakás vásárolható vagy építhető, ami már BB energetikai besorolású, azaz közel nulla energiaigényű és energiafogyasztásának 25%-át már megújuló energiából kell fedeznie.

A banknál október 4-től elérhető az NHP Zöld Otthon Lakáshitel induló díjkedvezményes akcióval. Az ingatlanpiacon újonnan épülő ingatlanok energiahatékonysága egyre fontosabb a környezettudatosan gondolkodó ügyfélkör számára, de az elmúlt néhány évet figyelembe véve még nagyon alacsony a legalább BB energetikai besorolású lakások aránya, ami egyik feltétele lesz a Zöld Otthon Programban igényelhető hitelnek.

Ügyfeleink részéről már a bevezetés előtt nagy volt az érdeklődés az új termék iránt. Az MNB statisztikái szerint az emberek új lakás célra havi 20-25 milliárd forintnyi hitelt vesznek fel, hogy ebből mennyi lesz, az új hitel aránya azt még nem lehet tudni, reményeink szerint folyamatosan növekedni fog

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője. A bankcsoport prioritásként kezeli a zöld célok és a megújuló energiaforrások használatára építő projektek megvalósítását. A hitelintézet zöld hitelezési tevékenységének kialakításával, hozzájárul a hazai lakásállománnyal kapcsolatos energiahatékonyság-növelő beruházások támogatásához, növeléséhez - írják közleményükben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 28. 17:52
Szalai Szabolcs a távozásával kapcsolatos hírünkre reagált.
Kiszámoló  |  2025. május 28. 11:30
Sok magyar portálon futnak az átverős hirdetések már évek óta és úgy tűnik, ez sem az abból hasznot...
Holdblog  |  2025. május 27. 09:00
Hogyan tervezz okosan a gyorsan változó pénzügyi és adózási környezetben? Gyere el június 3-án Győrb...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13