22 °C Budapest

Súlyos állásfoglalást tett az MNB az adóslista ügyében: ezt minden bankoló ingyen kérheti

2021. március 23. 13:33

A Központi Hitelinformációs Rendszerben szereplő adatairól bárki jogosult tájékoztatást kérni bármelyik referenciaadat-szolgáltatónál. Az erre vonatkozó kérelem befogadását az adott bank, pénzügyi vállalkozás vagy más érintett szolgáltató nem tagadhatja meg, s nem számíthat fel díjat, költséget annak kiadásáért.

A Központi Hitelinformációs Rendszerről (KHR vagy "adóslista") szóló törvény alapján bárkinek joga van ahhoz, hogy az ott nyilvántartott adatait megismerhesse. Az adatok megismerésére az ügyfélnek ún. saját hiteljelentést kell igényelnie. Ez a kérelmező személyéről és a hozzá kapcsolódó pénzügyi szolgáltatási szerződésekről a KHR-ben tárolt valamennyi információt tartalmazza, sőt azt is, hogy ezeket pl. melyik bank vagy pénzügyi vállalkozás (hivatalos nevén referenciaadat-szolgáltató) adta át a KHR-be. Ráadásul megismerhető az is, hogy ki, mikor és milyen jogcímen kérte le a kérelmező adatait a KHR-ből.

A saját hiteljelentés bármelyik magyarországi referenciaadat-szolgáltatónál és a KHR-t működtető BISZ Zrt.-nél is igényelhető (tehát nem csak ott, amellyel az ügyfél szerződésben áll). Referenciaadat-szolgáltatók a hazai pénzügyi, pénzforgalmi, illetve elektronikuspénz-kibocsátó intézmények, a biztosítók, befektetési vállalkozások, pénztárak, közraktárak, amelyek szolgáltatásaik (pl. hitel, pénzügyi lízing, papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatás, kezesség és bankgarancia vállalás, követelésvásárlás, értékpapír-kölcsönzés, közraktár általi zálogkölcsön) révén a KHR tagjai. Mellettük a Diákhitel Központ, és az adósságrendezésért felelős Családi Csődvédelmi Szolgálat is e körbe tartozik.

A lakó-/munkahelyhez közel eső referenciaadat-szolgáltató megtalálásában az MNB Országos Fiók- és ATM kereső alkalmazása és a BISZ Zrt. honlapján található térkép segít. A KHR-törvény alapján egyetlen referenciaadat-szolgáltató sem utasíthatja el a saját hiteljelentés iránti kérelem befogadását, s nem irányíthatja át a hozzájuk fordulókat más referenciaadat-szolgáltatóhoz vagy a BISZ Zrt.-hez. A megkapott kérelmet legkésőbb 2 munkanapon belül továbbítania kell a BISZ Zrt. felé, amely 3 napon belül küldi vissza neki a kért adatokat.

A referenciaadat-szolgáltató ezután 2 munkanapon belül zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott iratként vagy - a kérelmezők igénye szerint - elektronikusan juttatja el a saját hiteljelentést a kérelmezőnek. Annak tartalmát tehát ő nem, csak a címzett ismerheti meg. A referenciaadat-szolgáltatók e kérelmek befogadásáért és a szolgáltatásért nem számíthatnak fel költséget, díjat a jogszabály szerint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Alapvető elvárás, hogy a pénzügyi intézmények betartsák ezeket az előírásokat, ezáltal az ügyfelek kellő időben megismerhessék saját hiteljelentésüket. Ez különösen pl. újabb hitel felvétele előtt lehet fontos, hiszen az adatok segíthetnek a túlzott mértékű eladósodás csökkentésében, a felelős hitelfelvételben. Mindez csökkenti a pénzpiacon a hitelezési kockázatot és támogatja annak biztonságos működését is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 28. 19:43
Egy hét kényszerszünet után kedden végre visszatérhet a Prohardver, a Mobilaréna, a Hardverapró és a...
Holdblog  |  2025. július 28. 08:13
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Mi...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?