24 °C Budapest

Fontos változás élesedik március 1-jén a hazai boltokban: ezekre a jelzésekre nagyon figyelj!

2021. február 12. 13:34

A változásra az EU már tavaly felhívta a figyelmet, viszont a 2020. novemberétől már megjelenő új címkék mellett mankóként segíthették a vásárlókat a régiek. Idén március 1-től azonban már hiába keressük a sok "+" jelzést a háztartási nagygépeken, sőt, már az "A" osztályú besorolás is kevesebb lesz. Hogyan érdemes tájékozódni az új káoszban?

Mosó-, mosogató-, mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és borhűtők - mind új energiabesorolást kapnak - hívta fel a Pénzcentrum figyelmét a MediaMarkt. A legnagyobb fejtörést talán az okozhatja, hogy hová tűnik a sok "A+"-os jelzés, sőt, több helyen az A és B osztály egyenesen üresen marad. Ezentúl a gépek már sokat fogyasztanak?

Az új szabályozás értelmében az "A" osztály marad ezentúl is a legmagasabb energiaosztály, de a pluszjelektől megszabadul. Nem csoda, hiszen 2017-ben a mosógépek és hűtők 90%-a valamely pluszos A kategóriába tartozott, így már egyre nehezebbé vált megítélni a készülékek energiafogyasztási szintjei közti különbséget.

Éppen ezért jelentős átminősítések lesznek - így előfordulhat, hogy az adott gép a korábbi gyakorlathoz képest már nem fog az A és B besorolás alá tartozni. Például egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel meg, az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut. Mindez közel sem azt jelenti, hogy az eddig kiemelkedően energiatakarékosnak minősített mosógép máris rosszabb minőségű lett - mindössze a rendszer lett szigorúbb (és ez természetesen a gyártókat előbb-utóbb olyan fejlesztésekre ösztönzi, melyekkel a felső két kategóriát is betölthetik).

További zavarkeltő tényező lehet, hogy például, ami az egyik háztartási gépnél B kategóriába esik, az a másiknál már egy másik osztályba kerül besorolásra. Mi határozza meg tehát az új besorolást az egyes termékcsoportoknál?

Az egyes berendezéseket az összesített energiaindex (EEI) alapján sorolják be az egyes kategóriákba, ami viszont mást jelent például egy mosógépnél, mint egy mosogatógépnél. Egy A+++ energiaosztályú mosogatógép az új számítás szerint akkor kaphat ilyen szintű minősítést, ha az EEI-értéke kisebb mint 50. Vagyis, a korábbi A+++ március 1-től, a tényleges fogyasztástól függően B, C vagy D osztályba kerül.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy ma A+++ energiaosztályú mosógép viszont az új szabályozás szerint akár a C, vagy D kategóriában is megjelenhet az energiaindextől függően. Az EEI számítása tehát jelentősen eltér a két szabályozás alapján az egyes készülékeknél, de a lényeg minden esetben ugyanaz: a jelenleg mindössze három osztályt kitöltő gépeket (mosógépeket, mosogatógépeket, hűtőket, fagyasztókat) a jövőben 6 osztályba osztják be.

A háztartási nagygépeken kívül további készülékek is új energiacímkéket kapnak, ezek bevezetési időpontjáról azonben egyelőre nincs konkrétum. Így a főzőlapok, sütők, légkondicionálók és szárítógépek esetében egyelőre a régi jelzések és energiacímkék maradnak érvényben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 19. 19:21
Új területre lép az RTL Magyarország az idei nyáron: napközis gyerektábort szervez, ahová már meg is...
Bankmonitor  |  2025. június 19. 14:43
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forin...
Holdblog  |  2025. június 19. 09:26
Egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba.
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?