A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kedden 159,35 ponttal, azaz 0,15%-kal esett vissza, és 104 031,29 ponton zárt. A forgalom 12,3 milliárd forintot tett ki.
A 2020-as év nem kedvezett a személyi hitel felvételnek: a szigorodó feltételek és anyagi bizonytalanság eltántorította a lakosságot az igényléstól. Bár a márciusban bevezetett THM-plafon 2021-től megszűnt, megjelentek a fogyasztóbarát személyi hitelek, amelyekkel végig fix, kiszámítható a törlesztőrészlet. Elemzők szerint akkor térhet vissza a hitelfelvételi kedv, ha már kifelé tartunk a járványból, viszont ezek az új, kedvezőbb ajánlatok meghozhatják a lakosság kedvét, illetve bátorságát az igénylésekhez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai alapján 2020 decemberében 21,92 milliárd forint forintnyi új személyi hitelt vettek fel a magyar háztartások, így a december az év harmadik legrosszabb hónapja lett: csak az április-május múlta alul ezt az eredményt. A novemberi számoktól 9, az októberiektől 17 százalékkal marad el, pedig ezek is rekord alacsony értékek voltak, ha az elmúlt évek átlagait nézzük. 2019 decemberében 35,44 milliárdnyi személyi hitelt vett fel a lakosság, tehát 38,1 százalékos a visszaesés az előző év azonos időszakához képest.
A 2020-as év nem a személyi hitelezés éve volt, ebben a szegmensben hozta a legnagyobb visszaesést a járvány. Amíg a lakáskölcsön kihelyezés - bár kisebb mértékben, mint a korábbi években, de - növekedni tudott, addig a személyikölcsön felvétel 39,6 százalékot zuhat éves szinten. 2019-ben összesen egy év alatt 558,66 milliárd forint került a lakossághoz, múlt évben ehhez képest csak 337,19 milliárd. Ez még a 2018-as eredményektől is 25,3 százalékkal elmarad.
A december-január egyik évben sem szokott erős időszak lenni a korábbi évek tapasztalatai alapján, és év végén a szakértők sem jósoltak fellendülést. Annak ellenére sem, hogy a márciusban bevezetett THM-plafon 2021. januártól megszűnt, így már nem olyan csábítóak a banki ajánlatok sem, hiszen nem lehet a mesterségesen alacsony kamattal hirdetni a hiteleket. Az elemzők inkább csak 2021 első negyedévében számítanak felívelésre, és azt is megjósolták, hogy ahogy kifelé jövünk a járványból, a kamatok is emelkedni kezdenek majd. Egyelőre viszont a decemberi adatok alapján csak negatív rekordról tudunk beszámolni:
Hiába voltak azonban soha nem látottan alacsonyak a személyi hitel kamatok múlt évben, nagyot zuhant a kölcsönfelvételi kedv. A 2020-as év akár újabb rekordév is lehetett volna a hitelezésben: ha a korábbi évek mintázatát követte volna a kölcsönök felvétele. Viszont márciusban jött a korona, ami - szemben a babaváró hitellel és lakáskölcsönnel - a személyi hitelek azonnali visszaesését hozta, és azóta sem tért magához ez a szegmens, amíg a másik két hiteltípus után azért a kezdeti sok után ismét élénkebb lett a kereslet:
A december viszont nemcsak a személyi hitelezés terén, hanem a három fő lakossági hiteltípust együttvéve is alulmúlta az augusztusi - de még a júniusi - számokat is. Hiába, ezen nem változtatott a koronavírus-járvány: az év vége nem kedvez a hitelfelvételnek, már csak a több munkaszüneti nap miatt sem. Aki tudta, valószínűleg kihasználta a soha vissza nem térő alkalmat: az alacsony személyi kölcsön kamatokat, illetve a lakáshitel ajánlatokat, és az ingatlanpiaci fordulatot, amit a járvány okozott. Viszont feltételezhetően ők vannak kevesebben, a statisztikák inkább azt muntatják: a lakosság óvatos maradt az első hullám után is.
A legkedvezőbb személyi hitel ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorával!
Nem kell félni az eladósodástól?
Annak ellenére, hogy a személyi kölcsönök felvételére a válság rányomta a bélyegét, más hiteltípusok ahhoz képest elég népszerűek voltak. Bár a babaváró hitel bevezetése óta még csak másfél év telt el, látható, hogy a népszerűségét a járvány sem tudta sokkal visszavetni, jóval válságállóbb, mint a személyi kölcsönök. Nemrég beszámoltunk arról is, hogy a Diákhitel Plusz több mint 30 ezer diák vette igénybe múlt évben - feltételezhetően kieső bérből származó bevételeik, lakhatásuk biztosítása, vagy a családjuk támogatása érdekében.
2021. február 1-től pedig öt pénzintézetnél - Erste Bank, Gránit Bank, K&H Bank, OTP Bank, Takarékbank - érhető el az állami kamattámogatással segített, így maximum 3 százalékos kamatozású felújítási hitel. Ezt az előzetes felmérések alapján rengetegen tervezik igénybe venni, hitelből fedeznék ugyanis a felújítást, amely költségeinek akár a felét is megtérítheti az állam. Így ez a kostrukció konkurenciát is jelenthet a jóval kedvezőtlenebb kamatú személyi kölcsönöknek, amelyet szintén gyakran vettek igénybe kisebb felújításokhoz.
Tehát bizonyos hitelek esetén láthatóan nem óvatoskodik úgy a lakosság, mint a személyi kölcsönök terén, és ennek meg is van az oka - de nem feltétlenül az, milyen alacsonyak, vagy magasak a kamatok. Inkább az az ok húzódik meg a jelenség mögött, hogy a személyi hitelek célközönsége más, mint akár a babaváró, akár az otthonfelújítási hitelé. Ezért is lehetséges az, hogy a személyi hitelállomány látszólag ugyanolyan, vagy hasonló mértékben nőtt az elmúlt évben is, a lassú emelkedés nem tört meg:
Hogy lehetséges ez? Hiszen a hitelfelvétel visszaesett. Egészen egyszerűen azért nő az állomány, mert akinek már volt személyi kölcsöne, élt a hitelmoratóriummal. A MNB még a járvány első hullámában azt közölte, hogy a moratóriumot választók száma, és a moratóriumban maradt tőketartozás arányából az derül ki, sok a kisösszegű hitel, amelyet nem fizetnek tovább. Ebből következtethetünk arra, hogy éppen az a réteg, akinek az anyagi helyzete bizonytalanabb, feltehetően nem jogosult lakáskölcsönre, jelzálogkölcsönre, a különböző családtámogatásokra, vesz fel ezek helyett személyi kölcsönt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Logikus, hogy a kedvezőtlenebb jövedelmi és bizonytalanabb anyagi helyzetű réteg nem akart a járvány évében hitelt felvenni, vagy éppen nem is tudott volna, hiszen a bankok - éppen a válság okán - szigorítottak is a feltételeken. Ezzel szemben a babaváró hitelt például eleve olyan veheti csak fel, aki
- házas;
- a házaspár egyik tagjának van 3 év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonya;
- a havi nettó jövedelemük összege legalább a minimálbérteléri, ami idén 111 ezer forint.
Illetve más feltételek alapján sem él anyagi bizonytalanságban, így nem is tántorította el annyira a járvány ezt a réteget a babaváró igénylésektől. Ugyanez igaz, a lakásfelújítási támogatott hitel igénylőire. Abból kiindulva, amit az MNB korábban kikövetkeztetett a moratóriumot választók számából és tartozásuk mértékéből - miszerint a kis összeggel tartozók választották nagy arányban a moratóriumot, nem fizettek tovább, tehát ők lehettek olyan anyagi helyzetben, hogy ez volt a jó döntés esetükben - a személyi hitelek igénylőit viszont nagyon is eltántoríthatta.
Megjelentek a fogyasztóbarát személyi kölcsönök
A 2020-as év sok változást hozott a hitelezésben - pozitív hozadéka, hogy már vannak a piacon minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök is, a lakáskölcsönök és biztosításokhoz hasonlóan. A lakosság számára valószínűsíthetően ezeknek a legvonzóbb tulajdonsága a
A kiszámíthatóság hatására azok, akik eddig óvatosabbak voltak, és inkább nem vágtak bele a hitelfelvételbe, most meg is gondolhatják magukat. Viszont attól függően is, melyik banknál igényel valaki személyi kölcsönt, a törlesztőrészletek, THM, és visszafizetendő összegek merőben eltérhetnek. Könnyen becsapódhat az ügyfél, ha csak az úgynevezett kezdő törlesztőrészletet - amely például csak az első évben érvényes -, csak a THM-et vagy a kamatot nézi.
Találd meg a legjobb személyi hitel ajánlatot a Pénzcentrum kalkulátorával!
Ezeket együttesen és a teljes visszafizetendő összegeket is meg kell vizsgálni ahhoz, hogy összehasonlíthatóak legyenek a bankok ajánlatai. Szerencsére nem kell egyesével végignézni, melyik bank mit ajánl, hiszen egy összehasonlító kalkulátorral egyszerűen és gyorsan, illetve személyre szabhatóan listázhatjuk ki a legjobb ajánlatokat.
Látható, hogy a fenti ajánlatok törlesztőrészlete vagy THM-je olykor nem sokban tér el egymástól, a teljes visszafizetendő összegekben viszont már vannak különbségek. A legjobbak között vannak az új fogyasztóbarát hitelek, de például az MKB ajánlata még így is kedvezőbb, mint a Takarékbanké, vagy az Erstéé. Fontos, hogy ezek az ajánlatok akkor érvényesek, ha az adott bankba érkezik a havi jövedelem is. Hogyha bankot váltani, számlát nyitni nem a saját bankjánál nem szeretne az ügyfél, akkor érdemes beállítani a kalkulátorban, hogy enélkül a feltétel nélkül keresse meg a legjobb konstrukciót.
Így valamivel kedvezőtlenebb THM-ekre lehet számítani, ezért érdemes elgondolkodni, jobban járhat-e a hitelfelvétel előtt álló egy bankváltással. Lehetséges, hogy nem csak a hitel lesz kedvezőbb egy másik banknál, hanem a bankszámla csomag is. Egy ilyen döntést érdemes alaposan mérlegelni, és hosszú távban átgondolni, kiszámolni mennyit spórolhat vele a hiteligénylő.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


