24 °C Budapest

Az MKB Bank a járvány második hullámában is helytáll (x)

Pénzcentrum
2020. december 9. 05:00

Egy rendhagyó év utolsó hónapjaiban vagyunk, amelyben a vállalkozások már a jövőt tervezik. Ebben a jövőépítésben felkészült partner az MKB Pénzügyi Csoport.

"A krízistermékek és az MKB Bank felkészült tanácsadóinak közös sikerét jól mutatja, hogy a bank a piaci részesedését meghaladóan tudja ezeket pénzeszközöket kihelyezni a vállalatoknak" - mondja Balogh Péter, az MKB Bank ügyvezető igazgatója. "A pandémia második szakaszában már a cégek is a jövőre fókuszálnak, jóval kevesebb ügyfelünk szorul "megmentésre". Viszont az is igaz, hogy szinte átláthatatlan az a támogatott terméklista, amely most elérhető, éppen ezért van szükség egy olyan hagyományosan erős vállalati banki kompetenciával rendelkező pénzügyi intézmény szakértőire, mint az MKB. És hangsúlyoznom kell, hogy az MKB nem csak egy bank, sokkal inkább egy komplex pénzügyi csoport: a hiteleken és megtakarítások kezelésén túl, a lízingen át, egészen a pályázati tanácsadásig mindent egy helyen kezel. A bankcsoport szinergiáit maxmimálisan kihasználva minden ügyfelünknek a legkedvezőbb konstrukciót tudjuk nyújtani."

Fejlesztési igények

Az első hullámban a legtöbb cég azt érezte, hogy ha nem vesz igénybe valamilyen kedvező kondíciókkal rendelkező pénzügyi terméket, akkor lemarad. Minden kampány és felhívás azt sugallta, hogy most kell kedvezményes hitelt felvenni, mert nem lesz több ilyen lehetőség. "A második hullámban már sokkal célzottabban érkeznek a megkeresések és nem a válságkezelésre vagy éppen felvásárlásokra fókuszálnak a vállalatok, hanem a biztonságos növekedésre és hatékonyságnövelésre."

Zöldülő bank

Amikor a jövőről beszélünk, akkor nem mehetünk el a zöld bankolás és a pénzügyi csoport ökológiai lábnyoma mellett. Ami a fenntarthatóságot illeti, az MKB Bank egy ideje jó úton jár: egyrészt a digitális átállással és a papírmentes ügyintézéssel, másrészt a munkatársak képzésével és az ügyfelek tájékoztatásával. "Ez egy új irány, amely 2021-ben és az azt követő években meghatározó lesz az MKB életében, a teljes működésünkre hatással lesz ez a változás."

További részletek az mkb.hu/tamogatotthitelek weboldalon.

(x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2025. augusztus 2. 08:30
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon S...
MEDIA1  |  2025. augusztus 1. 22:11
Békesi László korábbi pénzügyminiszter, az MSZP egykori vezető politikusa 12 nappal ezelőtt interjúb...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 1. 20:37
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyed...
Holdblog  |  2025. augusztus 1. 10:11
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazda...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 3. vasárnap
Hermina
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 3. 12:33