Kevesebb találkozás, kevesebb fertőzött: már hitelügyeket is intézhetünk virtuálisan

2020. április 14. 17:30

Mától a személyes ügyintézést igénylő lakossági ügyfelek okostelefonjuk, laptopjuk, tabletjük vagy asztali számítógépük segítségével élő videókapcsolaton keresztül is tudnak ügyintézést folytatni. 

A Takarékbank Mobil Bankfiókjai 15 buszból álló flottát alkotnak, jelenleg száz településen 150 ezer embert szolgálnak ki. Az egyedülálló kezdeményezéssel nem csak olyan településeket ér el a Takarékbank, ahol korábban kirendeltséget működtetett, hanem olyanokat is, ahol hosszú évek óta egyetlen pénzintézet sem volt jelen. Másik újításuk a 2018-ban létrehozott Smart Point. Az alkalmazottak nélküli, a nap 24 órájában Alcsútdobozon működő kirendeltségbe betérő ügyfelek 0-24 órában intézhetik napi pénzügyieket, de akár csomagot is feladhatnak vagy átvehetnek. A most bevezetett VideoBank szolgáltatást a koronavírus-járvány miatt fejlesztette ki gyorsított ütemben.

A szolgáltatás indulásakor a Takarékbank meglévő lakossági ügyfelei videóchaten intézhetik egyebek mellett a hitelekhez (pl. CSOK, vagy Babaváró hitel), bankkártyájukhoz, bankszámlájukhoz, vagy akár a lekötéseikhez kapcsolódó ügyeiket. A videós ügyintézés ugyanolyan biztonságos, mint a fióki kiszolgálás, hiszen az ügyfelek azonosítása megegyezik a bankfiókban alkalmazott folyamattal. 

A lakossági ügyfelek a bak honlapjának kezdőoldaláról jutnak el a VideoBank oldalára. Innen indíthatják el a személyes kapcsolatfelvételt a magánszemély ügyfél vagyok kék gombon keresztül. Az ügy kiválasztását, adatok megadását és a technikai feltételek ellenőrzését követően a várószobába kerülnek, ahol a fióki ügyintézéshez hasonlóan látható, hogy hányan várakoznak előttük. Jelenleg 5 ügyintéző várja a hívásokat munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:00 óra, pénteken pedig 8:00 és 15:00 óra között. Az ügyintézés teljes beszélgetéséről rögzített és megfelelően tárolt (hang és képi) felvétel készül. A létrejövő nyilatkozatot, adatlapot, szerződést az ügyfelek hang alapon tudják aláírni. A megkötött szerződéseket a banki aláírást követően postai úton juttatják el az ügyfelek részére. 

Törekednek a VideoBankon keresztül igénybe vehető szolgáltatásainak kiterjesztésére, amelyek az ügyfeleik elvárásainak megfelelően, valamint a Magyar Nemzeti Bank hitelesítését követően bővülnek majd. Mindezekkel párhuzamosan jó ütemben halad a vállalkozások kiszolgálását segítő funkciók fejlesztése is. Az ügyfelek továbbra is a netbank segítségével gyorsan tudják utalásaikat intézni, amennyiben azok megfelelnek az AFR utalás feltételeinek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. június 15. 08:00
Ne untass, irány a refrén! - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
KonyhaKontrolling  |  2025. június 13. 07:45
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsol...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?