Nyugdíjasok számára is elérhetővé váltak a díjmentes bankszámlák, ám ezek valódi előnyt csak akkor jelentenek, ha a számlahasználat illeszkedik az egyéni bankolási szokásokhoz.
Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő hitelnövekedést hozott Magyarországon a 2019-es év, a lakosság nominálisan még soha nem vett fel ennyi hitelt, és érdemi szigorítás a bankok szerint nem is várható egyelőre a hitelfelvételekben - közölte a jegybank a Hitelezési folyamatok kiadványának mai bemutatóján. A babaváró hitelt felvevők 54 százaléka jövedelme szerint a felső 20 százalékba tartozik. Figyelmeztető jel az MNB szerint, hogy több bank is a fogyasztási hitelportfólió minőségének a romlására számít.
A babaváró hitellel együtt 17 százalékkal, anélkül 9 százalékkal bővült a lakossági hitelállomány tavaly. Utóbbi a régió trendjének felel meg, a babaváró hitellel együtt viszont közel kétszerese a magyar hiteldinamika a régióénak. A penetráció a háztartási szegmensben (hitel/GDP) mindössze 14 százalék, jelentősen elmarad az eurózóna 49 százalékától és a visegrádi országokétól is - áll a Portfolio tudósításában.
Az MNB szerint az új kibocsátásban egyelőre nem érzékelhető a babaváró hitelek érdemi kiszorítási hatása, a 470 milliárd forintnyi babaváró hitel mellett a személyi kölcsönök 23 százalékkal, a lakáshitelek 7 százalékkal növekedtek. A bankok várakozásai szerint a fogyasztási hitelállomány minősége romlani fog 2020 első felében, amit az MNB figyelmeztető jelzésként értékel.
Finanszírozást keresel? Válogass a legjobb ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!
Az elmúlt negyedévekben inkább növekedtek, mint csökkentek a kamatfelárak a lakáshitelek esetében, az alacsony hozamkörnyezet miatt azonban összességében csökkentek tavaly a kamatok. A negyedik negyedév hozott fordulatot, a bankok ennek folytatódására számítanak (csökkenni fognak a felárak). A lakáshitelek közel negyede futamidő végéig fixált az új kihelyezésekben, további 45 százalékot tesznek ki a 10 éves kamatperiódusúak, a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek aránya több mint 70 százalékos.
A februári számok is megvannak a babaváró hitelről:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
csökkent a havi kihelyezés, a következő hónapokban havi 40-50 milliárd forintra számítanak a bankok. A szerződések több mint harmada törlesztési moratóriumban van, hiszen már úton van a baba.
A babaváró hitelt felvevők 54 százaléka a felső két jövedelmi decilisbe tartozik, a babavárókra nem jellezmő a hitelhalmozás, és a jövedelmi kifeszítettségük sem jelentős az MNB számai szerint. Az adósok alig 10 százaléka van 40 százalék feletti jövedelemarányos törlesztőrészlet (JTM) felett.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








