Brutál áremelkedés ezekben a régiókban: mutatjuk, hol méregdrágák az ingatlanok

2019. szeptember 25. 15:30

Több mint 50 százalékkal nőttek 10 év alatt az ingatlanárak a nyugat-magyarországi régióban, derül ki a Duna House elemzéséből. Ez a drágulás azonban meg sem közelíti a fővárosi értékeket, ahol 2008-hoz képest a tavalyi évre megduplázódtak az ingatlanárak. Nagymértékű, 40 százalék feletti növekedés tapasztalható továbbá a dél-alföldi és a közép-dunántúli régióban is. A skála másik végén az észak-magyarországi régió kapott helyet, ahol sajátos módon alig emelkedtek az ingatlanárak.

A legintenzívebb áremelkedés az ország három pontjára összpontosult, az élen Budapest áll, de ugyanígy keresettek az ingatlanok a nyugati határ mentén, valamint a déli nagyvárosokban (Kecskemét, Szeged) és környékükön.

Az ország északkeleti városaiban azonban alig nőttek az árak a 10 évvel ezelőtti értékekhez viszonyítva. Kiemelten az észak-magyarországi régió településein maradtak szinte változatlanok az árak, csupán 8 százalékos növekedésről beszélhetünk a három északi megye városaiban. A második legalacsonyabb áremelkedés az észak-alföldi régiót érintette, ahol 30 százalék alatt maradt a változás.

Nem mindegy, milyen lakáshitelt választasz. A bankok ajánlatai között jelentős eltérések lehetnek, egy-egy rossz döntéssel akár tízezer forintot is kidobhatsz havonta. Hitelfelvételkor mindig légy tudatos, és informálódj még a hitelfelvétel előtt! Ehhez mi a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk, ahol két kattintással összehasonlíthatod a bankok lakáshiteleit. Kalkulálj, válogass!

Növekvő sorrend szerint vizsgálva a régiókat a dél-dunántúli megyék következnek, 37 százalékos árnövekedéssel, amelyet épphogy túlszárnyalt Pest megye, a maga 39 százalékos értékével.

A budapesti ingatlanok áremelkedése európai viszonylatban is kiemelkedő, hazai viszonyok között pedig ez még inkább elmondható

- nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A főváros mellett a nyugati határhoz közeli városok ingatlanárai emelkedtek leginkább tíz év alatt, de a dél-alföldi városok is közel 50 százalékkal drágultak meg, köszönhetően nagyrészt a Mercedes Kecskemétre gyakorolt hatásának és Szeged egyetemi városának. Az észak-magyarországi városok azonban továbbra is inkább népesség kibocsátó szereppel bírnak, a környék ingatlanpiaca csak minimális erősödést mutatott az elmúlt 10 évben

- tette hozzá Benedikt Károly.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 4. 16:34
Szajki Bálint, a 24.hu fotográfusa a harmadik helyezést, Móricz-Sabján Simon pedig posztumusz különd...
Holdblog  |  2025. december 4. 09:49
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor a...
Bankmonitor  |  2025. december 2. 13:08
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstruk...
Összkép  |  2025. november 30. 20:16
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeine...
NAPTÁR
Tovább
2025. december 4. csütörtök
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 4. 17:32