A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt.
Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2 konstrukciót igénylők száma - közölte a Diákhitel Központ. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hallgatók egyszerűbben és gyorsabban igényelhetik a diákhiteleiket az elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően, amely augusztus 1-jétől ismét elérhető.
A központ közleményében rámutatott: mivel az augusztus 7-ig tartó pótfelvételi eljárásban szinte kizárólag önköltséges helyekre jelentkezhetnek a fiatalok, számukra kiemelt segítséget jelenthet a kifejezetten a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított, 0 százalékos kamatozású Diákhitel2. Majdnem minden negyedik önköltséges képzésben részesülő diák felveszi a Diákhitel2-t, a konstrukciót igénylők száma egy év alatt 34 százalékkal nőtt.
A képzési díjakra igényelhető hallgatói hitel felvételéhez továbbra sem szükséges hitelbírálat, illetve biztosíték, és a diákhitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők. A felvehető Diákhitel2 összege nincs maximálva, annak mértéke a felsőoktatási képzési díjhoz igazodik, tehát még a legdrágább, szemeszterenként akár 1 millió forint feletti képzések is finanszírozhatóak a jelenleg kamatmentes hitel segítségével. A Diákhitel Központ által korábban bevezetett elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően
A felsőoktatási intézmények tanulmányi rendszeréből indított igénylések esetén, az ügyfélkapun keresztül történő azonosítás segítségével elkerülhető a személyes megjelenés és a papíralapú ügyintézés. A hiteligénylés a Neptun tanulmányi rendszerből indítható, majd a megfelelő menüpont kiválasztása után a Diákhitel Direkt felületen folytatódik. Elektronikus ügyintézés esetén a hallgató személyes adatai automatikusan betöltődnek a tanulmányi rendszerből, így a diákoknak már csak a hitelfelvétellel összefüggő adatokat (pl. igényelt hitelösszeg, folyósítási gyakoriság) kell megadniuk.
A Diákhitel Központ termékei az eddig megszokott módon is igényelhetők. A hallgatóknak lehetőségük van rá, hogy akár a tanulmányi rendszer hallgatói felületéről, akár a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten (www.diakhiteldirekt.hu) kezdeményezzék az igénylést és az adatlapot a felsőoktatási intézmény erre hivatott egységén, vagy a postahivatalokban és a kijelölt bankfiókokban adják le.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azon diákok, akik szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


