Több mint 700 ezer regisztrált horgászt tartanak nyilván Magyarországon, a felszerelések ára azonban az elmúlt években jelentősen emelkedett.
Bőven volt változás a magyar bankok termékkínálatában októberben. Mutatjuk a legütősebb akciókat, és az egyes konstrukciók feltételeit is.
Bár az októbert a lakossági pénzügyek területén kezdetben a JTM-változások, majd kétségkívül a lakástakarékok állami támogatásának elvétele tematizálta, addig a személyi kölcsönök körül is történt jó néhány változás. A Bank360 is rávilágított, valamint a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével is kiderül, hogy milyen újdonságokra érdemes az ügyfeleknek figyelniük, ha most vennének fel személyi hitelt.
- Budapest Bank: a pénzintézet Online Prémium személyi kölcsönénél a maximálisan felvehető hitelösszeg 10 millió forintra nőtt. Így az Erste Bank, CIB Bank és a K&H Bank után a Budapest Banknál is tudunk 10 millió forintos személyi kölcsönt felvenni.
- Sberbank: a pénzintézet év végéig meghosszabbította Árgarancia akcióját. Ha a Fair Adósságcsökkentő Plusz, Fair Plusz és Fair Expressz Plusz Személyi kölcsönök igénylése során a folyósítás utáni 5 banki munkanapon belül jobb kamatajánlatot találunk valahol ugyanarra a konstrukcióra, mint ami a Sberbankos szerződésünkben szerepel, és mi erről egy banki ígérvényt is viszünk a Sberbanknak, a pénzintézet módosítja a szerződésünket a kedvezőbb kamatra.
- Cofidis: a pénzintézet változó (12 havi BUBOR + kamatfelár) helyett már fix kamatozással kínálja Adósságrendező kölcsönét. A THM 14,36 százalék.
- MKB Bank: a bank általános minimum jövedelmi limitet állapított meg személyi kölcsöneinél, amely nettó 100 000 forint. Ezen igazolt nettó jövedelem alatt a pénzintézet nem fogad be ajánlatot. Egységesítésre kerültek a kamatkedvezmények is: 100 000 forintos igazolt jövedelemnél 2 százalékkal csökken az ügyleti kamat, 250 000 forint igazolt jövedelemtől 5 százalék a kedvezmény. Mosoly személyi kölcsön igénylése esetén amennyiben 500 000 forint feletti a hitelösszeg, a futamidő elérheti a 84 hónapot.
Veres Patrik, a Bank360 szakértője szerint a hitelintézetek továbbra is élvezik a személyi kölcsönök iránti hatalmas érdeklődést a lakosság részéről. A kamatokban szinte nincs változás, a pénzintézetek inkább az akciókban versengenek a hiteligénylők kegyeiért.
- vélekedett Veres Patrik.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


