Mik a távoltartási végzés feltételei a távoltartás törvény szerint, mi történik a távoltartási végzés megszegése esetén és milyen távoltartás kérelem minta alapján induljunk el?
A kétgyerekesek esetében is vizsgálja a kormány a háromgyerekesek számára 10 millió forintig elérhető, fixen 3 százalékos kamatozású lakáshitel lehetőségét - derült ki egy mai sajtótájékoztatón. Az indulása óta eltelt három évben 81 ezer családnak, nagyjából 330 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Novák Katalin annak apropóján összegezte sajtótájékoztatón a CSOK eredményeit, hogy három éve, 2015 júliusában indult a program, amelyet azóta többször bővítettek, és egyszerűsítették az igénylését. Az otthonteremtési programon keresztül 232 milliárd forint támogatást fizettek ki, az otthonteremtési programnak köszönhetően 26 ezer olyan család volt, ahol újabb gyermeket vállaltak - tette hozzá. Novák Katalin hangsúlyozta: folytatni fogják a programot, a 2019. évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg is van a kormány előtt egy javaslatcsomag az otthonteremtési program további egyszerűsítésére és bővítésére,
Megjegyezte, bár a kormány döntött arról, hogy 2019 végén kivezetik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfát, gondolkodnak egy hasonló, a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetésén. Jelezte: kormánydöntés még nincs a javaslatokról, az legkorábban ősszel várható.
A CSOK egyre népszerűbb, a kormány egyre több családnak tud segíteni abban, hogy méltó körülményeket teremtsen a gyermekvállaláshoz, a gyermekneveléshez - fogalmazott az államtitkár.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kétgyermekesek számára esetleg megnyíló hitellehetőség mellett a legfrissebb hírek alapján a kormány tovább ösztönözné az 5000 fő alatti településekre költöző családokat, így várhatóan emelkedni fog a kistelepüléseken igénybe vehető CSOK támogatási összege. Az emelkedés mértékéről egyelőre nincs közelebbi információ.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


