Az Auchan a hónap folyamán többféle akcióval és nyereményjátékkal készül, hogy a jubileumot együtt ünnepeljék meg a vásárlókkal.
Magyarországon sokan vannak, akik örülnek, ha hosszú évek munkájával sikerül előteremteni maguknak egy saját lakást, így arra már nem is nagyon gondolhatnak, hogy e mellett még saját nyaralójuk is legyen. Pedig nem feltétlenül kell hatalmas kiadásra gondolnunk, ha szeretnénk magunknak egy helyet, ahova elvonulhatunk kikapcsolódni: némi kompromisszum árán ezt néhány millió forintból is megvalósíthatjuk, akár még a Balaton környékén is.
Magyarországon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy legyen egy nyaralójuk, hiszen örülnek, ha hosszú évek munkájával egyáltalán egy lakást képesek előteremteni maguknak. Ugyanakkor mindenki szeret kikapcsolódni, így nem csoda, hogy a legtöbb ember vágyik arra, hogy a meglévő lakása, háza mellett még legyen egy nyaralója is.
Egy ilyen nyaralónak igen borsos ára lehet, ám némi kompromisszum árán jóval olcsóbban, akár néhány millió forintból is megoldható, hogy nyaranta legyen az embernek egy helye, ahova visszahúzódhat kikapcsolódni. Hogy mi lehet ez a kompromisszumos megoldás? Egyszerű: veszünk egy telket, majd rá egy lakókocsit. Bár valamivel drágább, de utóbbi helyett vehetünk egy mobilházat is.

Az interneten keresgélve például több olyan, a Balaton környékén található telket is találtunk, melynek ára nem éri el a 2, sőt, akár az 1 millió forintot sem. A lakókocsik esetében még kisebb költséggel kell számolnunk: némi keresgélés után több, fél és 1 millió forint közötti hirdetést is találtunk.

Akkor sem kell lényegesen magasabb költségekkel számolnunk, ha mobilház mellett döntenénk: az interneten rákeresve gyorsan találtunk 1-1,5 millió forint között megvásárolható mobilházakat.
Mégis miből?
Ha éppen nincsen 3 millió forintunk, amit zsebből ki tudnánk fizetni erre a célra, akkor reális megoldás lehet egy személyi kölcsön felvétele. A Pénzcentrum kalkulátorával pillanatok alatt kiszámíthatjuk, hogy mennyi lesz a havi törlesztőrészletünk, amennyiben ezt a lehetőséget választjuk.
3 millió forintos hitelösszeg és 5 éves futamidő esetén 59 ezer forint környékéről indulnak a törlesztőrészletek. Egészen pontosan a
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Cofidisnél 58 967 forintot,
- a Budapest Banknál 60 530 forintot,
- a K&H Banknál pedig 60 100 forintot kell fizetnünk havonta.
1,5 milliós hitelösszeg esetén értelemszerűen jóval kisebb törlesztőkkel kell számolnunk, feltéve persze, hogy a futamidőt nem rövidítjük le. Pontosabban a
- CIB Banknál 30 327 forintot,
- a K&H Banknál 30 050 forintot,
- az Erste Banknál pedig 31 863 forintot kell fizetnünk havonta.
Ne cselekedjünk ész nélkül
Bár csak mobilházról beszélünk, ettől függetlenül az épület felhúzása engedélyköteles. Az engedély nélkül telepített mobilház esetében az építésfelügyeleti hatóság elrendelheti annak lebontását, vagy - ez a jobbik eset -, utólag kell engedélyeztetni az épületet. Azonban utóbbi esetben is szabhatnak ki ránk bírságot, amelynek összege az ingatlan alapterületétől függ. Nem kis összegről beszélünk, ugyanis már egy 30 négyzetméteres ház esetén is a kiszabott bírság meghaladhatja a 2 millió forintot.
De bajba kerülhetünk a lakókocsival is, sok településen ugyanis nem lehet lakóautót vagy konténert tartósan elhelyezni - mondta el dr. Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu szerzője korábban a Pénzcentrumnak. Tehát érdemes még az épület/lakókocsi megvásárlása előtt alaposan utánajárni annak, hogy az adott telken elhelyezhető-e az, amit szeretnénk.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


