11 °C Budapest

Kész, vége: ez sem menti már meg az adósokat

Pénzcentrum
2016. március 1. 17:30

Kedd éjfélkor szűnt meg a kilakoltatási moratórium, aminek köszönhetően a nemfizető adósokat kitehetik a lakásukból. A legtöbb adós egy hosszú folyamattal jutott el idáig, pedig ha már korábban a bankhoz fordulunk segítségért, akár az egész herce-hurcát is megelőzhetjük.

Március 1-én, kedden megszűnt a kilakoltatási moratórium és egyben már nem jelentkezhetnek az egykori devizahitelesek a magáncsődre. A két dolog nem véletlenül esik egybe, mostantól ugyanis a jelzáloghiteleseket is kitehetik a lakásukból, ha nem fizetik a kölcsönük részleteit. Persze amíg a lakásban lakunk, még nincs veszve minden, mutatjuk, hova érdemes fordulni azért, hogy elkerüljük a kilakoltatást.

A bank követeli az adósságot, mit tegyek?

A legjobb helyzetben akkor vagyunk, ha a bankunk követeli rajtunk az adósságot. Általánosságban elmondható ugyanis, hogy a pénzintézetek nyitottak a megállapodásra, amennyiben nem földtől elrugaszkodott kéréssel keressük meg őket. Nekik pénzügyi szolgáltatóként ugyanis elsősorban ahhoz fűződik érdekük, hogy az adós a tartozásának minél nagyobb részét visszafizesse, a lefoglalt ingatlanok értékesítése ugyanis költséges és időigényes folyamat.

Ilyenkor érdemes ellátogatni a bankunk egyik fiókjába és egyedi megállapodást kérni. Persze az is előfordulhat, hogy többfelé is vannak adósságaink, ilyenkor is a bankot érdemes keresni, ugyanis a legtöbb pénzintézet már kínál kedvező kamatozású adósságrendező hitelt, amivel kikerülhetünk az adósságspirálból.

Mit tehetünk, ha már követeléskezelőnek tartozunk?

Nehezebb lehet a megállapodás, ha az adósságunk már egy követeléskezelőhöz került át. Ilyenkor is lényeges, hogy minden esetben vegyük fel a kapcsolatot a követeléskezelővel, hiszen amennyiben megvásárolják a tartozást a banktól, akkor már nekik tartozunk. A követeléskezelők gyakran egy diszkontált, olcsóbb áron veszik át a tartozást a banktól, és ennek egy részét akár érvényesíthetik is.

Ez azt jelenti, hogy tőlük is kérhetünk egyedi fizetési megállapodást, sőt, gyakran eleve egy ilyen konstrukciót ajánlanak fel az adósok részére.

Természetesen a követeléskezelők sem jótékonysági intézmények, így amennyiben nem tudunk fizetni, vagy nem akarunk fizetni, akkor a fizetési meghagyás után az ügyünk a bírósági végrehajtókhoz (közkeletű nevükön behajtókhoz) kerülhet. Ők jellemzően először a fizetésből próbálják levonni a tartozásunkat, de amennyiben ez nem lehetséges, vagy túl nagy összeggel tartozunk, akkor az ingóságok, majd az ingatlanok értékesítése kerülhet sorra.

Ennél pontnál juthatunk el a kilakoltatásig, amikor a behajtók akár a rendőrség segítségét kérve egész egyszerűen kilakoltatják a családot a lakásból, amit ezután a követeléskezelő értékesít. Amíg a moratórium élt, addig erre nem volt lehetőség, így az ügyek egyhelyben álltak, a tartozások kamatoztak, így a követeléskezelők áttételesen veszteséget könyvelhettek el. Most viszont a meghízott adósságokat elkezdhetik behajtani és a kilakoltatások is megkezdődhetnek.

Így segít az állam a bajba jutottakon

Ha lejárt tartozásunk keletkezik, először mindenképpen a bankhoz érdemes fordulni, azonban, ha nem tudunk megegyezni velük (és esetleg a tartozásukat megvásárolta egy követeléskezelő), akkor két állami szervhez is fordulhatunk.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egyik lehetőség, hogy belépünk a magáncsődbe. Ezzel megtarthatjuk az ingatlanunkat, igaz, cserébe a következő évekre le kell mondanunk minden luxusról. A családi csődvédelmet egyébként a jelzáloghitelező bankunknál és a csődvédelmi szolgálatnál egyaránt igényelhetjük. A rendszer ugyan bonyolult, de jól kitalált, így segítségével az sem elképzelhetetlen, hogy egy átlagos devizaadósnak 5 millió forint tartozását engedik el a futamidő végén.

A másik lehetőség a Nemzeti Eszközkezelő Zrt-hez (NET) benyújtott kérelem. Ez alapján ugyanis az eszközkezelő megvásárolhatja a lakásunkat, amit ezután kedvezményes bérleti díjért cserébe visszabérelhetünk. A NET célja egyébként, hogy hosszú távon az ingatlant a korábbi tulajdonos visszavásárolja.

Ki húzza ki az adósokat a csávából?

A fentiek alapján az látszik, hogy amíg a banknak tartozunk, addig feltétlen érdemes velük tartani a kapcsolatot és már akkor megegyezésre törekedni, amikor úgy látjuk, hogy hamarosan fizetési hátralékba kerülhetünk. Ha viszont már a követeléskezelőhöz átkerült az ügy, akkor már velük kell az egyeztetést lefolytatni, hiszen az sem kizárt, hogy tőlük kapunk egy kedvező konstrukciót, amelynek keretein belül visszafizethetjük az adósságunkat.

Lényeges, hogy amennyiben hajlandók vagyunk kisebb (olcsóbb) lakásba vagy albérletbe költözni, akkor az esetek túlnyomó részében közös értékesítéssel egy csapásra megszabadulhatunk az adósságunktól. Ezt már a bankkal való egyeztetéskor is megtehetjük, de a követeléskezelővel is köthetünk ilyen megállapodást.

Ha viszont egyértelművé válik, hogy a felhalmozott adósságunk a lakhatásunkat veszélyezteti, akkor érdemes lehet valamelyik állami megoldással élni. Ezzel ugyanis tovább lakhatunk a korábban megvett ingatlanban, még akkor is, ha annak már nem mi leszünk a tulajdonosai.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MEDIA1  |  2025. május 6. 18:09
Szuhánszki Zoltán egész életében a sport népszerűsítésért dolgozott. Tavaly Stílus-díjjal ismerték e...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 20:09