A jegybank megszólalt: így forintosíthatják az autóhiteleket

2015. július 21. 19:28

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnök-jelöltje a deviza alapú autóhitelek és személyi kölcsönök forintosításáról árult el néhány részletet.

Fölvetettük a svájci frankos autóhitelek problematikáját. Többször kommunikáltuk már, hogy a forintosítás 90 százalékban véget ért. Ugyanakkor van egy 10 százalékos rész, ami hátra maradt és ezt kezelnünk kell

- vezette fel a devizahiteles témát Nagy Márton.

700-750 milliárd forintos többletköltségtől szabadítottuk meg a magyar lakosságot, amivel 70 százalékos törlesztőemelkedéstől mentettük meg őket - értékelte a forintosítás korábbi lépését a frissen kinevezett alelnök.

Az autóhitelesek esetében nem volt olyan egyoldalú kamatemelés, mint a jelzáloghiteleknél. De továbbra is igen magas teherrel néznek szembe ezen hitelesek. A korábbi átváltási árfolyamtól ma már jóval odébb vagyunk, ami jelentős kockázatnak tette ki az autóhiteleseket. Nem pusztán a svájci frank sokk, hanem a görög válság is ártott a helyzetnek - mondta el az új alelnök.

Így csökkenhetnek a terhek

A forintosítás jól bevált munkacsoportja most is létezik. Az NGM az MNB és az Igazságügyi Minisztérium között. Nem akarok arról beszélni, hogy ennek mi az eredménye, mert ez majd a kormány dolga. A nemzeti bank nem visel költséget ebben, erről a költséget viselő résztvevőknek kell majd dönteni

 - tette hozzá Nagy Márton.

A 250 ezer adós továbbra is árfolyamkockázattal szembesül, a görög válság pedig rámutatott, hogy ilyen turbulenciákkal a jövőben is számolnunk kell. Ettől meg kell őket szabadítanunk - tette hozzá a jegybankár. Problémás, hogy a szerződések felében a végén fizetik csak ki a tőkerészt, ezért amiatt kell izgulnunk, hogy ez másképpen legyen - zárta gondolatait az alelnök-jelölt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

1,2 milliárd eurós kereten belül devizát bocsátunk rendelkezésre

 - a Monetáris Tanács erről már döntött - tette hozzá Matolcsy György.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. június 15. 08:00
Ne untass, irány a refrén! - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
KonyhaKontrolling  |  2025. június 13. 07:45
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsol...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?