20 °C Budapest

Örömhírt kaptak a diákhitelesek: szuperalacsony lesz a kamat

2015. június 23. 11:48

Rekordalacsony lesz a Diákhitel kamata - jelentették be a Diákhitel Központ Zrt. keddi sajtótájékoztatóján.

A Diákhitel 1 kamata 2015 második félévétől rekord alacsony, 4,9 százalékra csökken, a jelenlegi 5,75 százalékról. A csökkenés 85 bázispontos, elsősorban a korábban nem látott alacsony kamatkörnyezetnek köszönhető.

A sajtótájékoztatón közölték azt is, hogy csökkent a nemfizető ügyfelek száma és a működési prémium - ezek a tényezők is hozzájárultak a kamat nagymértékű csökkenéséhez.

A Diákhitel 2-nél is csökkent a kamat, 7% helyett 6,15 százalékos lesz. A hallgatók azonban ebből nem sokat érzékelnek majd, hiszen ők eleve a fixált 2 százalékos kamatot fizetik. A két kamatszint közötti különbözetet az állam kamattámogatás formájában adja.

2014-ben 17 milliárd forintnyi hitelt folyósítottunk az ügyfeleknek

 - mondta Lovas Attila, a Diákhitel Központ üzleti vezérigazgató-helyettese. Ez a tavalyi évre összesen 11 500 hiteligénylőt jelent.

Sokan már most visszafizették a kölcsönüket

Azok, akik egy évig nem teljesítik a követelést, azoknak felmondjuk a szerződést

 - mondta el Lovas Attila.

Lényeges, hogy akik nem fizetik vissza a hitelüket, azok jellemzően azok, akik nem szereznek végzettséget a felsőoktatási intézményben

- tette hozzá Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A lejárt szerződések száma 143 ezerre tehető, ami azt jelenti, hogy a 360 ezer Diákhiteles harmada már visszafizette a tartozásait. Ez elsősorban a szülői támogatásoknak köszönhető, de természetesen vannak olyanok is, akik saját erőből fizették vissza a tartozásaikat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezeken a felsőoktatási intézményeken a legnépszerűbb a Diákhitel1:
Debreceni Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Pécsi Tudományegyetem

Ezeken a szakokon a legnépszerűbb a Diákhitel1:
Jogászképzés
Gazdálkodás és menedzsment
Mérnökinformatikus

Ezeken a felsőoktatási intézményeken a legnépszerűbb a Diákhitel2:
Budapesti Gazdasági Főiskola
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Budapesti Corvinus Egyetem

Ezeken a szakokon a legnépszerűbb a Diákhitel2:
Gazdálkodás és menedzsment
Turizmus-vendéglátás
Jogászképzés

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. augusztus 12. 11:07
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A go...
MEDIA1  |  2025. augusztus 11. 13:38
Az Antenna Entertainment egy mai budapesti sajtóbeszélgetésen bejelentette, hogy idén ősszel minden...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 10. 06:00
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem ő...
ChikansPlanet  |  2025. augusztus 8. 08:09
A MAVIR adatai szerint a magyar villamosenergia-rendszer akkumulátoros energiatárolási kapacitása 20...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 12. 19:29