Az árréstop hatása már megjelent az áprilisi adatokban, hiszen az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal mérséklődött a márciushoz képest.
Lázár János tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már 744 milliárd forintot visszaadtak a bankok a magyar családoknak és további 250 milliárd visszatérítés is útban van. A miniszter kitért arra is, hogy mit tehetnek azok a devizahitelesek, akik elégedetlenek az elszámolással, vagy nem is voltak érintettek abban.
Lázár János szerint áttekintette a kormány a devizahiteles elszámolás kérdését is és kijelentette: az elszámolás jobb helyzetet teremtett mindenki esetében, mint amilyen helyzetben a törvény elfogadása előtt volt.
Jelezte, hogy még csak 1,9 millió db küldeményt továbbított a posta, de ők a banki összesítések alapján azt látják, hogy
- összesen 744 milliárd forint jóváírására került sor
- ebből 181 milliárd forintot készpénzben vettek fel a hitelesek, és
- 563 milliárd forint az érintetteknek a tartozásban jóváírására került.
Szavai szerint a most 744 milliárdos tartozáscsökkenés végösszege majd 1000 milliárd forintra lesz tehető, mivel folyamatban van még 250 milliárd forintnyi elszámolás. Megjegyezte, hogy június végéig, július elejéig a többi küldemény is meg fog érkezni.
- tette hozzá.
Lázár elmondta, hogy mit tehetnek az elégedetlen régi devizahitelesek
A devizahiteles panaszbejelentésekkel kapcsolatban Lázár elmondta, hogy a következő években várhatóan emelni kell a nemzeti eszközkezelő rendelkezésre álló forrásait és bővíteni kell a rendelkezésére álló eszközeit is.
A KDNP által kidolgozott csődvédelmet ismét áttárgyalta a kormány, rövidesen a parlament elé kerülhet a javaslat és még várhatóan még a nyári parlamenti ülésszak előtt megtárgyalhatják a 140-150 ezer magyar családot is érintő javaslatot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Lázár kitért arra is, hogy az Alkotmánybíróság és a Kúria jelölte ki azt a keretet, amiben a törvényhozás a devizahitelesek megsegítésében mozoghatott az elmúlt évben.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány legfontosabb elve a devizahiteles elszámolásnál az volt, hogy aki devizában adósodott el, nem járhatott jobban, mint az, aki forintban adósodott el.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


