Az árréstop hatása már megjelent az áprilisi adatokban, hiszen az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal mérséklődött a márciushoz képest.
A legtöbb banki elszámoló levél április folyamán fog megérkezni a devizahiteleseknek, de már most is több százezren kapták meg az értesítőjüket. A Pénzcentrum mutatja, mire kell figyelni a levél elolvasásakor, és melyik szám mutatja a legjobban, hogy mennyire jártunk jól a devizahiteles mentőcsomaggal.
Egy hónap van hátra, amíg az értesítő leveleket megkapják a devizahitelesek és eddig több mint 200 ezer levelet postáztak a bankok. A határidő lejáratáig viszont még közel 1,5 millió elszámolót kapnak meg az ügyfelek. Sokan nem is tudják, mi a legfontosabb a dokumentumban.A tartozás
Az elszámoló levél harmadik oldalán érdemes kezdeni az olvasást, ugyanis itt minden fontos adatot megtalálunk. Az itt található táblázat tetején találjuk a fennálló tartozást az elszámolás előtt és után (jelzáloghiteleknél az új tartozás forintban van megadva).
Az átváltás árfolyama
Az átváltás árfolyamát is megadja a levél. Svájci franknál 256,5, eurónál 309, japán jennél pedig 2,16 forintos árfolyamon váltják át a hiteleket. Lényeges, hogy a forintosítás csak a jelzálog alapú kölcsönök esetén történik meg.
Éves kamat
Az elszámolás előtti és utáni éves kamatszintet is feltünteti az értesítő. Lényeges, hogy ezen felül még lehetnek állandó költségek, amik a teljes hiteldíj mutatóban (THM) jelennek meg. Az új kamatszintet egyébként az alábbi szabályok alapján állapítják meg:
- Kiindulópont: a jelenleg 2,1 százalékos 3 havi BUBOR-ra a devizahitel eredeti (pl. svájci frank bankközi kamatlábához képest számított) kamatfelárát kell a bankoknak felszámítaniuk
- Felső korlát: nem lehet magasabb a kamat sem a devizahitel eredeti, sem a mostani (pontosabban a tavaly július 19-ei) kamatszintjénél. A kamatfelár pedig maximum 4,5 (lakáshitelek), illetve 6,5 (szabad felhasználású hitelek) százalék alatt lehet
- Alsó korlát: a kamatfelár nem lehet kevesebb, mint 1 százalék
- A kamat nem lehet magasabb sem az eredeti, sem a jelenlegi szintnél, kivéve, ha a kamatfelár alacsonyabb lenne, mint 1 százalék
Kamatperiódus
A devizahitel és a forintosított hitel kamatperiódusát is megtaláljuk a levélben. Ez fix kamatozású kölcsönöknél egyértelmű, azonban a referencia kamatozású hiteleknél a kamat egy referenciakamatból és egy kamatfelárból áll össze, ez utóbbiak periódusa viszont eltérő lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A törlesztőrészlet
Az egyik legfontosabb adat az elszámolón a két törlesztőrésztőrészlet, ugyanis ez mutatja, hogy mennyit törlesztettünk az elszámolás előtt és, mennyit fogunk fizetni ezután.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


