11 °C Budapest

Orbán: Januártól jöhet a fair bankok rendszere

Pénzcentrum
2014. szeptember 26. 08:39

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, hogy terveik szerint január elsejétől életbe lépne a fair bankokról szóló törvény.

Banki elszámoltatás

Ezúttal is megemlítette a miniszterelnök, hogy mindenki magának kell kiszámolja azt, hogy mekkora összeget kap vissza bankjától. Arra a felvetésre, hogy az intézkedés nem érinti-e kedvezőtlenül a teljes bankszektort, Orbán Viktor kifejtette: a magyar bankok gazdagok, tőkeerősek. Rendszeresen egyeztetek a Magyarországon működő külföldi bankok nemzetközi vezetőivel és ez alapján azt mondhatom, hogy ők azt szeretnék, hogy ennek a dolognak mielőbb legyen vége. Túl legyenek a forintosításon is.

Jön a fair bankrendszer

A péntek reggeli interjúban azt is megtudtuk, hogy csütörtökön kormányülés volt és itt a kormány meghallgatta az igazságügyi minisztert. Ezek szerint új törvényjavaslat jön a hitelekre vonatkozóan, ugyanis az látható, hogy mekkora kárt okoznak az egyoldalú kamatemelések, először az ügyfeleknek, majd a bankoknak, amikor vissza kell fizetniük - mondta.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Orbán Viktor elmondása szerint az igazságügyi miniszter azt vállalta, hogy október végén a kormány elé terjeszti a tervezetet és ezt a kormány mielőbb benyújtja a parlamentnek, és a tervek szerint január elsején életbe is lépne a fair bankokról szóló törvény.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MEDIA1  |  2025. május 6. 18:09
Szuhánszki Zoltán egész életében a sport népszerűsítésért dolgozott. Tavaly Stílus-díjjal ismerték e...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?