Fontos számokat mondott Varga a devizahiteleseknek

MTI
2014. augusztus 30. 15:04

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben.

A tárcavezető egy más témában tartott szombati budapesti rendezvény után újságíróknak kifejtette: az ősszel születik meg az az elszámolási kerettörvény, amely alapján tisztességesen ki kell számolni, mivel tartoznak a bankok az ügyfeleiknek. Varga Mihály fontosnak tartja tisztázni, hogyan térítik majd meg ezt az összeget. Mint mondta, több variáció is van: csökkenthető a törlesztőrészlet vagy a még hátralevő futamidő, vagy lehet a hitelösszeget is csökkenteni.

Azt azonban megerősítette - ahogyan arról Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is beszélt a héten -, hogy becsléseik szerint akár átlagosan 20-25 százalékkal mérséklődhetnek majd az ügyfelek törlesztőrészletei, de lesz olyan is - hiteltípustól függően -, akinél ennél nagyobb mértékű lesz a csökkenés.

Hozzátette, hogy az elszámolási törvény javaslatát várhatóan már szeptemberben tárgyalhatja a parlament.

A nemzetgazdasági minisztert a forint árfolyamának alakulásáról is kérdezték, amelyről azt mondta: jól látható, hogy az ukrán-orosz konfliktus éleződésével minden térségbeli országnak jelentősen gyengült a pénze, így volt ez például Lengyelországban és Csehországban. Varga Mihály bízik abban, hogy olyan válságkezelési megoldás születik, amely nem hat jelentősen a magyar gazdaságra, így a forint árfolyamára sem.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, emlékeztetett: a takarékszövetkezeti rendszerben már korábban is voltak "ilyen sebezhető és gyenge pontok". Megemlítette az orgoványi és a soltvadkerti takarék esetét, jelezve ugyanakkor, hogy azok ügyfelei is a pénzükhöz juthattak, és "ugyanez fog történni majd az Alba Takarékszövetkezet esetében is". Az ügyfeleket semmilyen kár nem érheti, az Országos Betétbiztosítási Alapon keresztül a betéteikre garancia van - hangsúlyozta a tárcavezető.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Kiszámoló  |  2025. május 10. 07:48
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01