A vállalat ígéretet tett, hogy mindent megtesz a szolgáltatások mielőbbi visszaállítása érdekében.
Matolcsy György szerint akár négy bank is kivonulhat Magyarországról a következő években. Mi most nem azt találgatjuk, hogy mely hitelintézetekre gondolhatott a jegybank elnöke, hanem tisztázzuk, mi történhet a hitelünkkel, betéteinkkel, ha a mi bankunk búcsúzna Magyarországtól.
Arról, hogy egyik-másik külföldi hátterű magyarországi nagybank idővel feladhatja itteni érdekeltségét, már hónapok óta jelentek meg értesülések, de vezető gazdaságpolitikustól olyan konkrét jelzés eddig még nem jelent meg, mint amit Matolcsy György jegybankelnök múlt pénteken mondott. Említése szerint a következő 6-18 hónap során akár négy nagy külföldi hátterű bank is elhagyhatja az országot.
Fizetni kell a hitelemet, ha kivonul a bankom?
Igen. Egy bank kivonulása mindig rendezett folyamat, aminek része a teljes ügyfélbázis átadása egy másik hitelintézet számára. A hiteleket is az eredeti feltételek mellett kell majd visszafizetni, csak teljes kivonulás esetén máshova, egy másik banknak. Az is előfordulhat, hogy nem lesz teljes kivonulás, a pénzintézet csak befejezi aktív tevékenységét és az állomány kezelésén túl semmilyen tevékenységet nem folytat.
Ez utóbbi esetben szinte semmit nem vesznek észre az ügyfelek a változásból. A csekkek azonos logóval érkeznek, ugyanoda kell fizetni. Annyit érdemes lehet kipróbálni ilyen helyzetben, hogy leülünk a bankunkkal tárgyalni egy esetleges részleges adósság elengedésről és végtörlesztésről. Jövőre már adómentes lesz ez a bank számára is, így egyre kedvezőbbek a feltételek.
Mi lesz a betétemmel?
A betétekkel még kevesebb gond lehet, hiszen az állomány átvállalása vagy felvásárlása itt is kötelező feltétele a kivonulásnak, de még az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) százezer eurós biztosítása is védi a megtakarításainkat.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Akkor semmit nem fogunk érezni a bankok kivonulása után?
Dehogynem. Kevesebb versenyző kisebb versenyt is jelent. Ez a már így is magas bankolási költségekre hat kedvezőtlenül. Ha egyre kevesebb bankban tudunk megtakarítani, folyószámlát vezetni, vagy hitelt felvenni, akkor számíthatunk a betéti kamatok csökkenésére, a díjak emelkedésére és a hitelkamatok megugrására.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


