Közel 400 milliárd forintos MÁV-hitel kapott szakmai jóváhagyást az Európai Beruházási Banknál, már csak az igazgatótanács döntése van hátra.
A magyar kormány folytatja azt a politikáját, hogy segítse a devizában eladósodott családokat - mondta hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor a Reuters tudósítása szerint. A miniszterelnök szerint "a kormány első helyen a deviza jelzáloghitelekkel" fog foglalkozni, és tovább tárgyal a bankokkal, hogy megnézzék, miként lehet megmenteni azokat, akiket eddig nem mentettek meg. A JP Morgan mai elemzésében felvetette, hogy az új jegybanki vezetéssel nőtt a jegybanki devizatartalék felhasználásának esélye a devizahitelek kezelésére.
Az Index tudósítása szerint Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő hétfőn az Országgyűlésben kifogásolta, hogy a kormány részéről senki sem fogadta a Jobbik szervezésében tüntető devizahiteleseket, akik ezután a Jobbiknak adták át követeléseiket. Ezután arról beszélt, hogy a devizahitelesek négyötödén nem segített a kormány. "Nem vagyok ellendrukker, én azt értékelem" - mondta arról, hogy legalább húsz százalék segítséget kapott. De az elmúlt hetek utalásaiból arra következtet, hogy a kormány a továbbiakban már nem akar segíteni a hiteleseken.
Orbán válaszában elmondta: örül, hogy ez a "valóban fontos" kérdés a parlamentben is szóba került. "Magyarország már eddig is rengeteget tett a hitelesekért - tette hozzá, megemlítve a végtörlesztést és az árfolyamgátat. Ha pedig ez Magyarország sikere, akkor az ellenzék sikere is - fogalmazott. Z. Kárpát pont azt kérte, hogy ne ezekkel a statisztikákkal jöjjön, mert őt nem azok érdeklik, akiket már megmentettek, hanem azok, akiket még nem. És az ő sorsukban az akkori ellenzék, vagyis a Fidesz is hibás, mert akkor nem emelték fel a szavukat. Arról is beszélt, hogy a devizahitelt adók "bűnözők, akiket el kell számoltatni".
"Ön most az egész bankrendszerről beszél. Úgyhogy óvatosabban az agarakkal" - válaszolta Orbán, aki szerint igenis a bankokkal kell egyeztetni a hitelesek megmentéséről. És a problémában a bankok mellett az államnak és a hiteleseknek is megvan a maguk felelőssége.
Varga Mihály szerint a kormány azon dolgozik a bankokkal, hogy új intézkedéseket találjanak a devizahitelesek megsegítésére
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Úgy kellett már ez a pénz a városoknak, mint egy falat kenyér: gigatámogatást kap rengeteg település
Az OTP Bank az előző uniós ciklus kezdete óta közel 400 önkormányzati fejlesztéshez nyújtott kiegészítő forrást.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


