A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben. A hazai fizetőeszköz esetében ma nagyobb forgalmat várhatunk, mint a megelőző napokban, így választ kaphatunk arra is, hogy csak a gyér likviditás gyengítette a forintot, vagy valóban rosszabb idők várnak a kurzusra.
Az ünnepek alatt jelentős gyengülést szenvedett el a forint, ami egyaránt írható a gyenge likviditás, az Egyesült Államok borongós hangulatának, illetve a hazai gazdaságpolitikai kilátások számlájára.
A megfigyelők egy része ugyanakkor megjegyzi, hogy a társégbeli "devizatársunkat", a z³otyt nem viselték meg ennyire az ünnepi kereskedési napok. 24-én ugyan még gyengült egy jelentőset a lengyel fizetőeszköz, ám utána már inkább stagnálás, kisebb erősödés jellemezte a trendet - igaz, nagy kilengésekkel.
Messzemenő következtetéseket nem érdemes ebből levonni, de néhány elemző nem veti el azt a gondolatot, hogy a forintot már a jegybankelnök-váltás körüli bizonytalanság is nyomasztja. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter több olyan utalást is tett az elmúlt egy hét alatt, amelyek radikálisan változó monetáris politikai felfogásra utaltak.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.