18 °C Budapest

Nem kell az olcsó diákhitel a hallgatóknak

Pénzcentrum
2012. december 10. 09:32

A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában.

A vezérigazgató közölte: most 4 950 hallgatónak kezdték folyósítani a kizárólag a képzési költségre fordítható új Diákhitel 2-t, míg a már jól ismert eredeti Diákhitelnek 7 100 új ügyfele lett. Hozzátette azt is, egy felmérés jelezte, hogy az új önköltséges hallgatók harminc százaléka igényelheti majd a Diákhitel 2-t. Végül mégsem élt e nyolcezres diáksereg a lehetőséggel.

Ezt Bugár Csaba azzal magyarázta, hogy a fiatalokban van némi félelem. Bár a diplomások között kisebb a munkanélküliség, ma nagyon nehéz elhelyezkedni. Ha sikerül is, akkor sem feltétlenül a végzettségének megfelelő helyre kerül a frissdiplomás, s így jövedelme az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb lehet.

A költségtérítéses hallgatók az előző években a "hagyományos" diákhitel keretében szemeszterenként átlagosan 210-220 ezer forintot vettek fel. Most a Diákhitel 2 nyomán az önköltséges diákok átlagosan 230 ezer forintot igényeltek.

Minimális a különbség, ráadásul a sajtóban alig lehet arról olvasni, hogy az állami kamattámogatás révén ezt a pénzt mindössze két százalék kamatra veszik fel a fiatalok - jelezte Bugár Csaba.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2025. augusztus 2. 08:30
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon S...
MEDIA1  |  2025. augusztus 1. 22:11
Békesi László korábbi pénzügyminiszter, az MSZP egykori vezető politikusa 12 nappal ezelőtt interjúb...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 1. 20:37
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyed...
Holdblog  |  2025. augusztus 1. 10:11
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazda...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 3. vasárnap
Hermina
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. augusztus 2. 19:18
Agrárszektor  |  2025. augusztus 2. 20:04