Eladná veséjét, hogy törlessze hitelét a modell

Egyszerűen más lehetőséget már nem tudtunk kitalálni, ahonnan ekkora összeget lehetne szerezni, a lottószelvényeket is hiába adjuk fel sorra. A munkám része, hogy rendszeresen, naponta sportoljak, és egészségesen étkezzem, így bárki jól járna a vesémmel - bizonygatta Zoltán a lapnak, aki egy cseppet sem találja mulatságosnak a helyzetet.

A rokonaim hat éve azért választották a devizahitelt, mert a forintot nem adták meg nekik. 27 millióért vették a házukat, ehhez 19 millió hitelt igényeltek. A kockázatokról mélyen hallgatott az ügyintéző. Az akkor havi 170 ezer forintos törlesztőrészlet ma már majdnem 300 ezer forintra rúg. Pénzük nem volt a végtörlesztésre, a ház értéke pedig már kevesebb, mint a rajta lévő hitel. Így eladni sem tudták. Ha nem tudunk pénzt szerezni, pár hónap múlva utcára kerülnek, és a hitel még akkor is a nyakukon maradna! Mi más lehetőségük van még, hogy szabaduljanak ebből a csapdából?! - kérdezte Zoltán, aki már bármit megtenne, hogy segíthessen.

A fiatalember a Blikknek azt mondta: tökéletesen tisztában van azzal, hogy a szervkereskedelem illegális hazánkban, így az árverést főleg figyelemfelkeltésnek szánta, hátha valaki észbe kap ennek nyomán.

A figyelemfelkeltés talán elér a megfelelő fülekhez, de már most is kirajzolódik egy olyan elképzelés ami segíthet a hasonló helyzetbe kerülteknek. A magáncsőd - ha jól valósítják meg - akár a bankok és a hitelesek számára egyaránt elfogadhatóbb megoldást jelenthetne a bedőlt követelések kezelésének jelenleg megszokott módjánál. De mit is jelent a magáncsőd intézménye?

A PSZÁF adatai szerint szeptember végén 143 ezer lakossági jelzáloghitel-szerződés volt 90 napon túli késedelemben, a Központi Hitelinformációs Rendszerben (régi nevén BAR-lista) pedig 832 ezer magánszemélyt tartottak nyilván 90 napon túli, a minimálbér összegét meghaladó hitelintézeti tartozással. Ennél még többen lehetnek azok, akiknek pontos számát nem ismerjük, de a hiteltartozás mellett vagy helyett más, szintén jelentős összegű tartozással is rendelkeznek. Számukra ennek rendezése általában megoldhatatlan nehézséget jelent, ami akár a követeléskezelővel, illetve a végrehajtóval folytatott "sírig tartó" kapcsolatot feltételezi. Gyakori ugyanis, hogy egy mostanában bedőlő hitelt az ügyfél élete végéig követelnek az adóstól. A magáncsőd intézménye e tartozások rendezésének a jelenleginél formalizáltabb, a résztvevők többsége számára elfogadhatóbb változatát jelenthetné.

Az adósok "bedöntése", a lakóingatlanaikra kezdeményezett végrehajtások elindítása az adós szempontjából általában kiszámíthatatlan, koordinálatlan, többek között azért is, mert az adósok jó része nagy valószínűséggel egyszerre több hitelezőnek is tartozik, a követelés végrehajtása pedig nem ritkán kényszerítő erőn alapul. A magáncsőd viszont lehetővé teszi, hogy ha az adós és a hitelező nem jut megegyezésre, az adós korlátozott ideig (pl. 5-7 évig) egy vagyonkezelővel együttműködve előre kiszámítható módon először egyes vagyontárgyainak eladásából, majd jövedelméből rendezhesse tartozását, ezt követően pedig a megmaradt tartozást a hitelező - a tartozásteljesítés sikerétől és a magáncsőd intézményének konkrét formájától függően - elengedje. Utóbbi prudens céltartalékolás mellett nem feltétlenül jelentene a bankok számára pótlólagos veszteséget.

A magáncsőd időszaka alatt a vagyonkezelő az adós bevételeinek egy jelentős részét a tartozás törlesztésére fordítja és figyelemmel kíséri, hogy e törlesztés feltételei folyamatosan adottak-e, az adós nem adósodik-e el újból ismét, nem költekezik-e ki irracionális módon. Végül az adós tiszta lappal indulhat, szemben a jelenlegi rendszerrel, amikor akár élete végéig is "kapcsolatot tart" vele a követeléskezelő, keményebb (bíróságnak átadott) szakaszban a végrehajtó.

Magyarországon többször felmerült a magáncsőd bevezetésének gondolata, és egészen közel jártak már a jogszabályalkotók az erről szóló döntéshez. Ezek az ötletek csak felerősödtek a válság hatására, 2009 márciusára például az akkori kormány asztalára került ennek konkrét tervezete, mely végül nem lépett hatályba. A Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban már régóta működő intézmény a "fenyegetett helyzetbe kerülő középosztálybeli, illetve alsó középosztálybeli családoknak" segíthetett volna. A tervezet indoklása szerint a bevezetését a háztartások eladósodottsága és annak gyors növekedése indokolta. A cél az volt, hogy az adósságspirálba került családokat reintegrálják a társadalomba, valamint hogy a lakossági eladósodást csökkentsék, és segítsék a felelős hitelezői magatartás kialakulását.

Az indoklásból is kiderült, hogy a magáncsőd intézménye a tartós mélyszegénységben élőknek és a teljesen vagyontalanok számára nem jelent kiutat, így esetükben a hitelezőnek sem jelent nagyobb esélyt arra, hogy követelése a jelenleginél magasabb arányban megtérülhessen (jelenleg 5-15% körüli összeget fizetnek a követeléskezelők például egy banknak az eredeti követelés arányában a megvásárolt követelésért), ezen túlmenően pedig a tartozással rendelkező családot vagy személyt sem hozza jobb helyzetbe.

A korábbi tervezet szerint a magáncsődnek két altípusa lett volna, és az adós dönthette volna el, melyiket választja. Az első a hitelezőkkel kötött megállapodáson alapul. Ebben az esetben az adóst az eljárás kezdetétől moratórium védené a végrehajtástól. A másik megoldáshoz nem kell a hitelezők beleegyezése - ez az adós önkorlátozásán alapul. Ebben az esetben az adós az eljárás ötéves időtartama alatt a vagyongondnokra ruházza át a vagyona feletti rendelkezési jogot. A vagyongondnok pedig ebből először kifizeti a tartozások bizonyos százalékát, majd az adós befolyó jövedelmeiből folyamatosan törleszt öt évig. Ez időszak végén felmerülő esetleges adósságelengedésről (melynek feltétele az adós korábbi önkorlátozása) bíróság döntött volna.

A magáncsőd intézményének bevezetése az Orbán-kormány idején is felmerült, hisz a fizetési gondokkal kapcsolatos problémák 2010 tavasza óta csak növekedtek azon túl, hogy a végrehajtás közvetlen következményeitől árverezési és kilakoltatási moratórium is védte az adósokat. 2011 júliusában például Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, érdemes lenne a magáncsőd intézményét bevezetni, és ha a csőd-, felszámolási eljárás átalakításával össze tudják hangolni, akkor ez a fogyasztóvédelmi nemzeti stratégia része is lehet, továbbá az intézmény bevezetése pénzügyi oldalról is jogos felvetés. A magáncsőd intézménye a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) felállítását követően most már azok számára lehet igazán releváns kérdés, akik a NET segítségét nem tudják igénybe venni, azonban van esély arra, hogy a fizetőképesség egy már most vagy egy idő után helyreálljon.

A magáncsőd intézményének kérdése a Magyar Nemzeti Bank novemberi pénzügyi stabilitási jelentésében is megjelenik. Az MNB szakértői ebben egy olyan típusú magáncsődre tettek javaslatot, mely az európai - a hitelezők, így köztük az államháztartás jogait maximálisan tiszteletben tartó - és az amerikai típusú a lakás, illetve lakáshitel megtartását priorizáló - eljárás ötvözete lenne. Az MNB javaslata tehát előtérbe helyezi az otthon megtartását, ugyanakkor annak is figyelmet szentel, hogy a magáncsőd működtetésének költségei alacsonyak maradjanak, így a folyamatok koordinálását például kormányzati nonprofit szervezetek végeznék.

A magáncsőd intézményéről nemrég a követeléskezelői szektor egyik képviselője, a Díjbeszedő Faktorház vezérigazgatója mondott a Portfolio.hu-nak adott interjújában véleményt. Aggályai szerint a válság mélypontján ennek az intézménynek a bevezetésére nagyon kevés a felkészülési idő, így a bevezetés - egyszerre gazdasági és szociális kérdés lévén - könnyen okozhat nem kívánatos anomáliakat. Másrészt szerinte a cégekkel ellentétben a magánszemélyeknek folyamatos cash-flow-termelő képességük van, még akkor is, ha abban adódnak bizonyos szünetek. Egy társaságot felszámolás alá lehet vinni, de egy magánszemélynek az összes tartozását befagyasztani vagy egy részét elengedni szerinte nem szerencsés üzenet a társadalom többsége számára.

Az utóbbi mondat rávilágít egy fontos problémára: a magyar hitelpiac döntéshozóinak egyik dilemmája volt az elmúlt időszakban, érdemes-e úgy segítséget nyújtani a hitelesek számára, hogy ennek lebegtetésével az erkölcsi kockázatot fokozzák, vagyis nem fizetésre sarkallják az ügyfeleket. A magáncsőd bevezetésének tervezése során ugyanez a kérdés merülhet fel, a bevezetést követően pedig a pontos szabályok meghatározásától függ majd, használ vagy inkább árt egy ilyen mechanizmus a magyar hitelpiacnak, a bankoknak és az adósoknak. Az IMF esetleges részvétele mindenesetre talán segíthet egy minden érdekelt számára elfogadható változat kidolgozásában.