Vége a moratóriumnak: ez vár a hitelesekre

P.: Folyton összekeveredik a köznyelvben a behajtó és a végrehajtó fogalma. Erre még rá is tesz egy jókora lapáttal, hogy a válság alatt a korábbinál is rettegettebb szakmává vált az önöké. Hogy lehet rendet tenni ebben a fogalmi zűrzavarban?

Thummerer Péter: Mi, Makisz-tagok nem azok a filmekből esetleg ismerős kétajtós szekrények vagyunk, akikre a behajtó szó hallatán sokan gondolhatnak. Munkánk ezzel össze sem hasonlítható: követeléskezelés alatt azt a tevékenységet kell érteni, amikor a különböző szolgáltatóktól - leginkább hitelintézetektől, lízingcégektől, telekom cégektől, illetve közüzemi szolgáltatóktól - követelés-behajtási megbízást kapva eljárunk annak érdekében, hogy az ügyfelek eleget tegyenek fizetési kötelezettségüknek. Tevékenységünk célja ezen ügyfélállomány nagy volumenű, hatékony kezelése. Mindent összevetve több százezer adósról van szó, akiket a szolgáltatók belső stábja az esetek zömében csak bizonyos volumenig képes fizetésre bírni. Nagyon komoly infrastruktúrát igényel létszámban és technológiában egyaránt, hogy levélben, telefonon, SMS-ben, személyesen emlékeztessük az adósokat, fizetési elmaradásuk van, melyet valahogy, akár tárgyalás útján elért egyezséggel, rendezni kell. A követeléskezelő cégek, mint specializált szolgáltatók rendelkeznek az ehhez szükséges know-how-val, és a méretgazdaságossághoz szükséges állománnyal, technikai háttérrel. Második, nagyon fontos pszichológiai aspektusa tevékenységünknek, hogy személyünkben a szolgáltató és az adós közötti diskurzusba egy idő után harmadik fél lép be, akinek a megjelenése már önmagában is képes fizetésre késztetni az ügyfelet. Harmadik szempontként pedig elkerülhető általunk a tartozás jogi úton való behajtása, mely magánszemélyek esetében leginkább egy fizetési meghagyásos eljárást jelent. Tavaly nyár óta a követelés jogosultjának megvan a lehetősége arra, hogy közjegyző közreműködésével elektronikus fizetési meghagyás kibocsátását kérje. Hogy ne kelljen minden egyes esetben ehhez az erős és költséges eszközhöz nyúlni, abban jelentős szerepük van a követeléskezelőknek, akik az ügyfelekkel való kapcsolatfelvétel révén 3-6 hónap alatt megszűrik ezt a hatalmas követelés- és ügyfélállományt. Fontos, hogy minden adós megértse: ha velünk egyeztet, jobb esély van arra, hogy megússza a fizetési meghagyást, vagy cégek esetében a felszámolást jelentő jogi eljárást.

P.: Hol tart ma a magyarországi követeléskezelés, és mennyire hátráltatja munkájukat a kilakoltatási moratórium?

T.P.: A válság kezdete óta meg kellett értenünk: egy széles adóskör esetében egyfajta priorizálás alakult ki abban, mely számláikat mikor tudják kifizetni. Betegség, munkanélküliség esetén, hiteltarozással és megemelkedett rezsiköltséggel a nyakukban könnyen olyan helyzet állhat elő az ügyfelek életében, hogy elfogy a megtakarításuk, és nem tudnak fizetni. Sokan túlköltekeztek és felélték tartalékaikat. Ha egy családnak van is megfelelő bevétele, sokszor el kell döntenie, melyik számlát fizesse ki mindenképpen. A behajtó cég felelőssége, hogy ezt megértse, és ne kelljen rögtön fizetési meghagyáshoz folyamodni, amennyiben van mód a megegyezésre és a fizetési megállapodás megkötésére. Ebben pénzügyi racionalitás is van: akár kisebb költség mellett is kifizetődőbb egy hosszabb idejű részletfizetést kötni azzal, aki erre képes és hajlandó, mint jogi eljárást kezdeményezni az adósok nagy tömegével szemben. A fentiek mellett az elmúlt két-három évben nem volt nap, hogy ne került volna szóba a sajtóban a frankhitelesek nyavalyája. A 20-40 százalékos törlesztőrészlet-emelkedés önmagában is nagy szeletet vesz el egy családi költségvetésből, ami súlyos probléma. A frank számottevő gyengülése sokat segítene, miközben a kilakoltatási moratórium - bár a kormány a fokozatos feloldása felé mozdult el - hátráltatja a bankok és szolgáltatók számára a fedezetek érvényesítését. Ma egy jelzáloghitel esetében nem felel meg a fedezet eredeti funkciójának, vagyis hogy a hitel megtérülésére szolgáljon nemfizetés esetén. A kilakoltatási moratórium ezáltal megszünteti a különbséget fedezett és fedezetlen hitelek között, ami hosszú távon rendkívül rossz hatást gyakorolna a bankrendszerre.

P.: A lakáscélra felvett jelzáloghitelek kivételével azonban április 15-étől megszűnik a kilakoltatási moratórium. A követeléskezelők ügymenetét, a megvásárolt követelések árát és nagyságát befolyásolja-e ez?

T.P.: Szerintem nem. Jelenleg is vásárolunk követeléseket, ezek elsősorban fedezetlen lakossági hitelek. A követelés-vásárló tagjaink eddig jelzáloghitelekkel nem nagyon foglalkoztak, pontosan a korlátozott fedezet-érvényesíthetőség miatt. Emellett a bankokra sem volt jellemző, hogy nagy tömegben a piacra zúdították volna ilyen típusú követeléseiket. Eddig a kilakoltatási moratóriummal azt mondta a szabályozás: nem lehet kirakni lakásából az ügyfelet. Akkor viszont minek venné meg egy követeléskezelő? Üljön százmilliós befektetésein ki tudja, meddig? Meglátjuk, mit hoz a kilakoltatási moratórium feloldása a nagy összegű jelzáloghitelek esetében. Ahol az ingatlan piacképes és érvényesíthető, ott is ügyszintű kalkuláció kérdése, mennyiért érdemes megvenni. Egy értékbecslőt kiküldenénk, hogy felmérje, jelenleg milyen állapotban van az ingatlan, most azonban erre nem igazán van szükség. Vannak azonban cégek, amelyek vettek jelzáloghitel-követeléseket, csakhogy jelenleg hiába szerzi meg valaki a fedezet feletti tulajdonjogot, az eredeti tulajdonos még benne lakik, ezért az ingatlant csak korlátozottan lehet hasznosítani.

P.: A nyomott áras lakáspiacon nem válhat-e üzletté a kilakoltatási moratórium feloldása egyesek számára?

T.P.: Nyakló nélkül ingatlanokat vásárolni nem hiszem, hogy bárkinek célja lenne. Valamilyen módon pénzt kell, hogy termeljen a befektetés. Számos követeléskezelőnek lenne forrása arra, hogy jelzáloghitel-követeléseket megvegyen, de ma nem tudjuk, hogy a parlament nem gondolja-e úgy két hét múlva, hogy újabb egy évre megtiltja a kilakoltatást. A moratórium láncreakciót indított el: nincs hitelezés, nincs lakáspiac. Nem hiszem, hogy ez cél lenne. Emberek tömegeit nem lehet ugyanakkor egyik napról a másikra utcára tenni sem. De például az USA-ban ennek is megvan a maga gyakorlata, folyamatosan zajlanak az ingatlan árverések és valóban jelentős mértékben estek az árak. Sok országban létezik a magáncsőd intézménye is. Van számos megoldás a világban, de ezekről nálunk még nem hallottunk konkrétumokat. Nagyon veszélyesnek tartom azonban azt a felfogást, hogy jön a megmentő állam, és egy hatalmas bőségszaruból ideönti a pénzt. A nehéz helyzetbe kerültek adósok számára ez mit jelent? Hogy holnaptól nem fizetem a törlesztést? A bankok is azt mondják, ez a fajta kommunikáció is hozzájárult ahhoz, hogy akik tehették, azok sem fizettek. Most már szerencsére a politikusok is hangoztatják, hogy a kötelezettségeknek igenis eleget kell tenni. Ne felejtsük el, hogy mindenki saját maga döntött úgy, hogy felveszi a hitelt. Részemről leginkább azt hiányolom, hogy az egyén felelősségét, döntésének helyességét kevéssé firtatjuk, amikor a kialakult helyzet megoldásán gondolkodunk.

P.: Mikor beszélünk követelésbehajtásról, és mikor követelésvásárlásról? Hogy történik a kettő közötti választás?

T.P.: A követelés-behajtás egy megbízásos jogviszonyban végzett követeléskezelés nem a saját, hanem a megbízó javára. A szolgáltató külső partnerre bízza, hogy foglalkozzon ügyfeleivel, és ehhez átad neki egy adatbázist is, amely többségében olyan ügyfélkört tartalmaz, amely bizonyos ideje lejárt, bizonyos összegű tartozással rendelkezik. A követeléskezelő ilyenkor a szolgáltatóval kötött szerződés alapján eljár az adósokkal szemben, felszólítja őket, tárgyal velük, akár jogokat is szerezhet. Erre a tevékenységre jellemzően 3-4 hónapja van. A másik fő terület a követelésvásárlás. Az eredeti szolgáltatótól egy bizonyos követelésállományt ún. engedményezés útján megszerez egy erre a célra létrejött, és ezzel a tevékenységgel üzletszerűen foglalkozó pénzügyi szolgáltató cég. Jellemző, hogy a követeléskezelő cégek egy része rendelkezik egy külön faktorcéggel, mely a szolgáltató vagy a bank könyveiből átveszi a saját könyveibe a követeléseket. Innentől kezdve a faktorcég a követelés jogosultja. Ha például egy banktól megveszünk száz személyi hitelt, értesítjük az engedményezés időpontjáról és tényéről az adóst. Fontos tudni, hogy a követelésbehajtás egy jelenleg csak indirekt módon szabályozott terület, nincs ezzel foglalkozó törvény, mint pl. a németeknél, ami rögzíti, hogy mit tehet és mit nem a cég, mi történik az adóssal. Indirekt a magyar szabályozás, a mi szövetségünk viszont lobbizik azért, hogy megszülessen egy ezzel kapcsolatos, egységes szabályozást jelentő törvény, mely mindenki számára átláthatóbb és tisztább helyzetet teremthet. A követelésvásárlás szigorúbban szabályozott tevékenység: a PSZÁF felügyelete alá tartozik, igen szigorúan kötött alaki és tárgyi feltételekhez kötött. 50 millió forintos alaptőkével és részvénytársasági formával kell rendelkezni hozzá, sok más egyéb feltétel teljesítése mellett.

P.: Hány százalékos áron veszik meg a késedelmes követeléseket?

T.P.: Ezt nehéz lenne általánosságban megmondani. Engedményezésre azok az ügyfelek kerülnek át, akikkel az addig eltelt fél-egy/két évben semmilyen fizetési megállapodást nem sikerült elérni. Kifejezetten bizonytalan követelésként kerülnek át a tartozások úgy, hogy a vásárlónak a következő években kell a tervezett bevételeit realizálnia egy igen hektikusan mozgó környezetben. A hitelezőnek azért jó a követelés eladása, mert rögtön pénzhez jut, és a követelések kikerülnek a könyveiből. Egy banknál, ahol nagyon szigorú céltartalékolási szabályok vannak, illetve a bázeli előírások, ezt elég komolyan behatárolják. Egy bizonyos ponton viszont ők is azt mondják, eladják a követelést, nem tudnak velük tovább foglalkozni. A követelésvásárlók kalkulációiban hosszabb megtérülés szerepel a jogi eljárások miatt, ezt egy bank vagy egy közüzemi szolgáltató nem szívesen vállalja be. Infrastruktúra, komoly tőke kell hozzá és speciális szakértelem.

P.: A statisztikák szerint a bankok fedezetlen hitelei között jóval nagyobb a nem teljesítő hitelek aránya, mint a jelzáloghiteleknél, pedig ahogy Ön is utalt rá, jelzáloghitelt alig adtak el eddig a bankok. Mi lesz, ha ez megtörténik?

T.P.: Szövetségünk gyakorlatában a lakáshiteles követelések vásárlása szinte egyáltalán nem jellemző. Mostanáig a bankok zöme házon belül tartotta ezeket az ügyeket, de ez az állapot lassan a végéhez érhet. Ez azonban nem annyira követeléskezelőknek ad majd több munkát, hanem inkább a jogi eljárások, végrehajtások száma nőhet tovább.

P.: Ami egy fizetési meghagyással kezdődik. Hogy néz ez ki?

T.P.: Amennyiben minden követelésbehajtási eszköz kudarcot vallott (jelzáloghitelek esetében ez gyorsabban eljön), egy rendkívül egyszerű folyamatban az illetékes közjegyző három napon belül kibocsátja azt a dokumentumot, amelynek átvétele után az adósnak 15 napja van arra, hogy ellentmondással éljen. Ha él ilyennel, az eljárás perré alakul, és a bíróság előtt kell előadnia, hogy mi az ellentmondás oka. A jogerős fizetési meghagyásnak az adósnak eleget kell tennie; ha ez nem történik meg, a bírósági végrehajtó fogja azt egy új eljárásban kikényszeríteni. Ha viszont már a fizetési meghagyással szemben sincs ellentmondása az ügyfélnek, a meghagyás jogerőre emelkedik, ami gyakorlatilag olyan, mint egy ítélet. A fizetési meghagyás kifejezést tapasztalatunk kevesen értelmezik jól, de azt, hogy ítélet, már mindenki. Nos, a jogerős fizetési meghagyás már egy ítélettel egyenértékű, ilyenkor bizony már megnyílnak a pénztárcák. Még egyszer érdemes hangsúlyozni: a behajtó és a végrehajtó két külön világ, más a feladatunk. A követelés-kezelő a jogi eljárás előtt próbál meg fizetési megállapodást létrehozni hitelező és adós között; kicsit tán a mediátorhoz hasonló a feladata. Ezzel szemben a bírósági végrehajtó állami kényszer. alkalmazásával szerez eleget az ítéletben/jogerős fizetési meghagyásban foglaltaknak Ennek megfelelően az önálló bírósági végrehajtó ha eljár, akkor ingó, ingatlan vagyont, nyugdíjat, fizetést, bármit lefoglalhat, amiből ki tudja elégíteni a követelést. Ezért is érdemes egy jóval korábbi szakaszban megegyezésre törekedni a hitelezővel, illetve a helyette eljáró követelés-kezelővel.