11 °C Budapest

Fix közjegyzői díj jöhet a devizahiteleseknek

Pénzcentrum
2011. április 4. 12:32

Fix közjegyzői díjszabást javasol a Magyar Országos Közjegyzői Kamara a kormány adósmentő csomagjához kapcsolódóan, a szerződésminták egységesítésével ezeket a jövőben 10-15 ezer forintért hitelesíthetnék.

Tóth Ádám a Közjegyzői Kamara elnöke a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában azt mondta: javaslatuk szerint egységesíteni kellene azokat a költségeket, melyek a devizahiteleseket terhelnék, ha szerződésmódosításra kerülne sor.

Ha egy lakáshiteles esetében változik a lejárat, a devizanem, a törlesztő részlet vagy a kamatozásra vonatkozó adatok, akkor ezt egy nagyon rövid, formanyomtatványhoz hasonló okiratban készítenék el a közjegyzők, ennek a díja nem lenne több 10-15 ezer forintnál.

A kamara elnöke azt mondta: a közjegyzőknek hatósági díja van, egyéb esetben óradíjjal dolgoznak, de mivel ennek a formanyomtatványnak a kitöltése és felolvasása nem lenne több mint egy óra, ezért az javasolják a kormánynak, hogy vezessék be a devizahitelesek szerződésmódosítása érdekében a fix díjat. Arra a kérdésre, hogy a bankok miért ragaszkodnak szerződéskötés vagy módosítás esetén a közjegyzői okiratokhoz, Tóth Ádám azt mondta: ennek ügyfélvédelmi funkciója van. Hiszen a közjegyzők az általuk megfogalmazott okiratokat felolvassák és el is magyarázzák az ügyfeleknek. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MEDIA1  |  2025. május 6. 18:09
Szuhánszki Zoltán egész életében a sport népszerűsítésért dolgozott. Tavaly Stílus-díjjal ismerték e...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?