24 °C Budapest

Mégis az ügyfél fizeti meg a bankadót?

2011. február 8. 12:02

Megkezdődött a bankadó áthárítása a fogyasztókra - állítja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).

Mint közleményükben írják, sok fogyasztótól érkezett olyan jelzés, hogy a bank levélben hívta fel a figyelmüket a rosszabbodó feltételekre és kedvezőtlen módosításokra, melyek a szerződési feltételek széles körét érintik. A lakossági bank- és hitelkártyákat illetően emelkedik azok éves-, valamint kibocsátási díja, illetve annak költsége is, ha valaki sürgősségi kártyagyártást igényel. Szintén többet kell fizetnünk majd, ha a készpénzfelvétel ATM-automatából történik.

PSZÁF: a változtatásoknak több oka is lehet
Binder István, a felügyelet szóvivője az MTI-nek azt mondta, még nem kapták kézhez a FEOSZ levelét. Hozzátette: a változtatásoknak több oka is lehet, elképzelhető, hogy például egy bank inflációs költségeket érvényesít. Úgy fogalmazott: alaposabb tanulmány, egyértelmű háttérvizsgálat nélkül felelőtlen kijelentés is lehet a változtatást egyértelműen a bankadó áthárításával indokolni.

A szóvivő elmondta, hogy a felügyelet vizsgálata szerint tavaly a második félévben az ügyfelek széles körét illető kimagasló mértékű és trendszerű áremelés a lakossági piac jelentős pénzügyi szolgáltatóinál nem történt.

Atörvényi szigorítás következtében mind az egyoldalú szerződésmódosításról szóló előzetes ügyféltájékoztatás, mind pedig a végrehajtás esetében a bankok lehetőségei korlátozottabbak.


A fogyasztóvédők szerint nem maradnak ki a sorból a lakossági bankszámlák általános feltételei sem. Így növekszik a havi számlavezetési díj, illetve több költséggel fog járni, ha eseti átutalási megbízást adunk a bank számára. Igaz ez a deviza átutalások teljesítésére is. Ugyanígy emelkedik a forintszámláról történő forintkifizetéssel járó pénztári műveletek díja is.

A FEOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a tervezett módosítások a fogyasztó részéről csak akkor minősülnek elfogadottnak, ha a változtatások hatálybalépése előtt nem nyilatkozik a bank felé arról, hogy azokat nem fogadja el. Mindez azt jelenti, hogy a kedvezőtlen módosítások hatályba lépése előtti napig a fogyasztó jogosult a bankszámla- és a bankkártya-szerződés azonnali felmondására. Ez esetben a felmondás nem kerül semmibe, tehát mentes bármilyen díjtól, költségtől, illetve egyéb fizetési kötelezettségtől. Természetesen az esetlegesen fennálló tartozást meg kell azonban fizetni ilyenkor a felmondással együtt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mivel várhatóan több bank is követni fogja a fenti példát, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a pénzügyi szervezetek figyelmét arra, hogy ne hárítsák át indokolatlanul a fenti költségeket a fogyasztókra. Ezen kívül, ha bármelyik banki ügyfél úgy tapasztalja, hogy nem tájékoztatták őt megfelelően az általános szerződési feltételek kedvezőtlen változásáról, illetve nem hívták fel figyelmét felmondási jogának gyakorlására, forduljon bejelentéssel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez.

A Szövetség megkeresi a Felügyeletet azért, hogy vizsgálja meg azt, hogy a bank fenti magatartása megfelel-e a vonatkozó törvényi előírásoknak.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 15:08
A Media1 információi szerint a COO pozíció megszűnt a NET Média Zrt.-nél.
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?