Az év első fele a jelzáloghitelezés példátlan visszaszorulásáról, június hónap viszont már a forint alapú lakáshitelek öt éve nem látott volumenű kihelyezéséről szólt a magyar bankoknál. Igaz, a devizahitelek egykori csúcsához képest ez az összeg sem nagy, az alacsonyabb önerőért cserébe egyre több ügyfél vállalja a forinthitelek általában magasabb törlesztőrészletét. Júliustól a deviza alapú jelzáloghitelek tiltása miatt nem is lesz más lehetősége a családoknak, mint forint alapú hitelt felvenni. A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, a magyarországi lakossági hitelezés hosszú évekig nem fog visszatérni válság előtti szintjére, és a különadóval sújtott bankok továbbra is a meglévő hitelportfóliók megfelelő kezelésére összpontosítanak.
Még a tavalyinál is 30%-kal kevesebb, mindössze 205 milliárd forint lakossági jelzáloghitelt helyeztek ki a magyar hitelintézetek az idei év első felében - derül ki a Magyar Nezmeti Bank (MNB) ma reggel közzétett statisztikáiból. Ez az összeg mindössze 26%-a a 2008-as csúcsnak, sőt, a 2005-ösnek is csak kétharmada. Felhasználási céljukat tekintve azonban nincs jelentősebb változás, a jelzáloghitelek 58%-át használták hivatalosan is lakáscélra az idei év első hat hónapjában.
Annál nagyobb a változás a jelzáloghitelek devizanem szerinti összetételében: míg 2005-ben 66, 2006-ban 83, 2007-ben 91, 2008-ban pedig 93%-os arányt képviseltek a devizahitelek (ezek túlnyomó része svájci frank alapú volt), tavaly már csak a hitelek 78, idén pedig mindössze 43%-át nyújtották devizában a hitelintézetek az év első felében. A devizahiteleken belül az euró vette át a svájci frank korábbi szerepét. Ebben a svájci frank árfolyamához képest tapasztalt nagyobb forintgyengülésen és a bankok visszavonulóján túl a frankhitelt jelentősen diszkrimináló körültekintő lakossági hitelezésnek is szerepe volt.
Miután júliusban az új kormány megtiltotta a deviza alapú hitelekre történő jelzálogjog-bejegyzést, néhány hónapon belül euró alapú jelzáloghitelekkel sem fogunk találkozni. A tiltás jórészt a piaci gyakorlatot követi: míg a devizahitelek állománya tranzakciós alapon soha nem látott összegben, 31,6 milliárd forinttal csökkent júniusban, a forinthiteleké egy éve nem látott mértékben, 26,3 milliárd forinttal nőtt. Devizában tehát nettó hiteltörlesztő, forintban fél éve folyamatosan nettó hitelfelvevő a magyar lakosság.
Az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek körében júniusban 18,2%-ra csökkent a devizahitelek aránya, holott még tavaly is 70-80% körüli arány volt jellemző. A teljes jelzáloghitel-kihelyezés júniusban 40,78 milliárd forint volt, ebből 24,7 milliárd forint volt lakáshitel.
A devizahitelek egyre gyorsabb ütemű háttérbe szorulása a lakáshitelekre és a szabad felhasználású jelzáloghitelekre egyaránt jellemző. Júniusban 19,9 milliárdnyi forint alapú lakáshitelt és 4,8 milliárdnyi deviza alapú lakáshitelt vettek fel a háztartások, a szabad felhasználású jelzáloghitelek körében 13,4 milliárd és 2,68 milliárd forint ez a két összeg.
A forint alapú lakáshitelezésben sikerült átlépni egy lélektani határt: utoljára 2005 júniusában volt ilyen magas a kihelyezett összeg, összegszerűen 21,6 milliárd forint. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy míg négy évvel ezelőtt ez 41%-ot jelentett a lakáshiteleken belül, most már a lakáshitelek 81%-át vették fel az ügyfelek forintban. Nem lehet azt mondani, hogy a lakáshitelezés fellendült volna, a 24,7 milliárd forint kihelyezés a tavalyi évi nyomott szinteknek felel meg.
Nem adnak okot bizakodásra a lakáspiaci adatok sem. A KSH legfrissebb adatai szerint a használatba vett lakások száma 34, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt. A befejezett lakásépítkezések száma két régióban közel felére, további háromban kétharmadára csökkent. Még inkább gyengült az építési szándék: az új engedélyezések 5 régióban felére-egyharmadára csökkentek. Csak a fővárosban kértek ugyanannyi engedélyt ebben a félévben, mint az előző év azonos időszakában.
2010.07.30 09:45
Hatalmas a visszaesés - Megjöttek a lesújtó adatok
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A forint alapú lakáshitelek hitelköltség-mutatója elérte már azt a viszonylag alacsony szintet, amely az ügyfelek négyötöde számára vállalható a kisebb önerőért cserébe - derül ki az adatokból. Míg ugyanis például euróhitel esetén a fedezetül felkínált ingatlan hitelbiztosítéki értékének legalább 40%-át önerőből vagy pótfedezettel kell biztosítani a vételhez, a forinthiteleknél csak 25%-ban van szükség erre. Az euróhitelek árfolyamkockázatával szemben a forinthitelek magasabb kamatkockázatát és átlagosan több mint két százalékponttal magasabb hitelköltségét vállalják az ügyfelek.
Ami a hitelköltséget illeti, a forinthiteleké fogyasztási cél esetében is jóval magasabb, mint a devizahiteleké. Más kérdés, hogy deviza alapú fogyasztási hitelt már csak kevés bank ad.
Ezt jól mutatják az MNB adatai is: júniusban a fogyasztási hitelek alig több mint tíz százalékát helyezték ki devizában. Forintban 28,1 milliárd forint szabad felhasználású jelzáloghitelt nyújtottak a bankok, ekkora értékre az elmúlt öt évben nem volt példa.
A magyar lakosság teljes hitelállománya a májusi 8068 milliárd forintról júniusban 8647,8 milliárd forintra nőtt, e mögött azonban elsősorban a svájci frank erősödése húzódik meg, és nem tükrözi a családok hitelfelvételi kedvének változását.
A betétállomány az első félév végén 7309 milliárd forint volt, ami a forintgyengülés ellenére 272 milliárd forinttal kevesebb a tavaly év végi értéknél. A háttérben a pénzügyi tartalékok lassú felélésén túl a nagyobb hozammal kecsegtető befektetési jegyek népszerűségnövekedése is meghúzódhat.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


