13 °C Budapest

Nem kell apa - ez a hosszú élet titka?

Pénzcentrum
2009. december 6. 08:03

Érdekes jelenségre lettek figyelmesek a kutatók: a két anya génjeiből mesterségesen "előállított" egerek 30 százalékkal hosszabb ideig élnek, mint a hagyományos módon született társaik.

Két japán tudós évek óta kísérletezik azzal, hogy két anya petéiből hozzon létre új egéregyedeket. Ehhez egy újszülött egér petesejtjére van szükség, melyet úgy manipulálnak genetikailag, hogy spermiumként viselkedjen. Ezt azután beültetik egy felnőtt egér petéjébe, és ha sikeres a megtermékenyítés, máris létrejön egy egérembrió, melynek két anyja van, apja viszont egy sem.

Megfigyelték viszont, hogy az így született egerek hosszabb ideig élnek, mint a hagyományos módon létrejött társaik. Hogy hivatalos színezetet kapjon a kísérlet, 13-13 ilyen, illetve olyan módon született egerek vizsgáltak meg a tudósok. Minden egér ugyanolyan steril környezetben lakott. A két anyával rendelkező egerek látványosan kisebbek voltak a normál testvéreiknél, és a súlyuk is nagyjából a kétharmadára rúgott a megszokottnak. A kisebb állatok azonban átlagosan 842 napig éltek, 186 nappal tovább, mint az apával és anyával is rendelkező rokonaik.

A kísérlet jól illeszkedik azoknak a korábbi elméleteknek a sorába, mely szerint a férfiak a táplálékszerzés és a női nem meghódítása kedvéért nagyobbra nőttek, cserébe rövidebb élettel áldotta meg őket a sors.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 4. 18:41
Felháborodott az egykoron a TV2-n látható Napló című népszerű közéleti magazinműsor több készítője a...
Holdblog  |  2025. május 4. 09:17
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok...
Bankmonitor  |  2025. május 4. 08:47
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gy...
ChikansPlanet  |  2025. május 2. 09:39
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosna...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33