Hitelcsalások: 300 specialistát állítottak munkába

Pénzcentrum
2009. szeptember 18. 12:02

Az FBI (Federal Bureau of Investigation, Szövetségi Nyomozóiroda) igazgatójának beszámolója szerint az elmúlt egy évben 63 %-kal emelkedett az iroda hatáskörébe tartozó jelzálogcsalások ügyében indított nyomozások száma.

"A megváltozott gazdasági környezet sokakat a bűn útjára terelt, az áldozatok között elsősorban könnyen sebezhető egyéneket találni, akik a csalás következtében sok esetben nem csak a házukat veszítették el" - mondta a szenátus előtt Robert Mueller, az FBI igazgatója.

Az iroda jelenleg mintegy 2600 esetet próbál felgöngyölíteni, ezek szinte kivétel nélkül 1 millió dollár feletti kárral járó hitelcsalások. Az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedik az esetek száma, az okozott kár pedig a többszörösére nőtt a három évvel ezelőtti szintnek.

Robert Mueller, az FBI igazgatója a szenátusnak tett beszámolója előtt (Forrás: NY Daily News)

Az iroda a növekvő ügyletszámra tekintettel 300 hitelspecialista ügynököt állított munkába, akiktől az ügyek sikeres megoldását várják. A vizsgálatok központjában azok az iparági bennfentesek állnak, akik neve egyértelműen összefüggésbe hozható a csalásokkal.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 19:38
Az állami média rasszista megjegyzések miatt visszavonta tegnap Aranyosi Péter humoristától a 2017-b...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?