Kormányzati vizsgálatot rendeltek el a behajtók ellen a britek!

Pénzcentrum
2008. november 20. 13:00

A brit versenyhivatal már fél évvel ezelőtt felszólított több mint egy tucat követelés behajtással foglalkozó céget az eljárások során alkalmazott gyakorlat módosítására. A piacon azonban nem tapasztaltak érdemi változást, ezért a behajtók most kormányzati vizsgálatra számíthatnak.

A probléma megoldásával megbízott miniszter tárgyalásokat kezdeményezett a felügyeleti szervként megjelölt brit bankszövetség vezetőjével, ahol a legfontosabb kérdéseket kívánja megvitatni. A miniszter emlékeztetett egy két évvel ezelőtti esetre, amikor az egyik adós öngyilkosságot követett el, miután téves adatokat közöltek vele a felszólító levélben. Az adatbázisban felcserélték a címét egy azonos nevű ügyféllel és 500 font (160 ezer forint helyett) helyett 17 ezer font (5,4 millió forint) megfizetésére kötelezték.

A miniszter szerint aggasztó, hogy az eljárások során zaklatásba megy át az ügyfelek megkeresése, sok lakossági panasz érkezett, hogy munkaidőben és egyéb lehetetlen időpontokban hívogatják őket. Ugyanakkor leszögezte, hogy a behajtók feladata fontos, mivel a szövetség közel 20 millió adósságot tart nyilván 15 milliárd font (4800 milliárd forint) értékben. Az ügyfeleket pedig valahogy kötelezni kell a tartozások kiegyenlítésére.

A tárgyalás végeredményét még nehéz előre megjósolni, de mindkét fél abban bízik, hogy javítani tudnak az eljárások minőségén és kevésbé érzik majd zaklatásnak az ügyfelek a megkereséseket. A szövetség vállalta, hogy frissíti az adatbázisait, hogy a fenti eset még egyszer ne fordulhasson elő.

A kormányzat ezzel az intézkedéssel igyekszik a hitelválság miatt nehéz helyzetbe került családok és vállalkozások helyzetén javítani, de a tartozások az adósok együttműködése nélkül ettől még nem fognak rendeződni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szövetség szerint a bankok és a kártyatársaságok ontják a késedelmes ügyfelek adatait, a visszafizetési problémák egyre nagyobb méreteket öltenek. Az eljárások hatékonyabbá tétele elengedhetetlen, de sok gondot okoz, hogy az adósok többsége például elfelejti bejelenteni a lakcímváltozást és ez nagyban megnehezíti a behajtók dolgát.

Az országban működő adósságkezelő tanácsadó irodákkal hatékonyabb együttműködést szorgalmaznak, úgy a tartozások átütemezésével csökkenhet az ügyletek száma. A miniszter reméli, hogy pozitív eredménnyel zárulnak a tárgyalások és a későbbiekben csökkenhet a behajtással kapcsolatos lakossági panaszol száma.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 4. 16:34
Szajki Bálint, a 24.hu fotográfusa a harmadik helyezést, Móricz-Sabján Simon pedig posztumusz különd...
Holdblog  |  2025. december 4. 09:49
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor a...
Bankmonitor  |  2025. december 2. 13:08
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstruk...
Összkép  |  2025. november 30. 20:16
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeine...
NAPTÁR
Tovább
2025. december 4. csütörtök
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?